Lies Lavrijsen fordító egy holland nyelvű belga rádiónak tett nyilatkozatában kijelentette, kicenzúrázta az Infernó fordításából Dante a Pokol nyolcadik bugyrába tett látogatását, ahol találkozik az iszlám prófétájával, Mohameddel.

Az új fordítás elsősorban gyermekeknek szól, de szerzője minél szélesebb olvasóközönséget igyekezne vele elérni. A döntésnél a muszlimok felingerlésének elkerülése mellett Samuel Paty meggyilkolásának körülményei is felmerültek, a francia tanáré, aki óráján "helytelenül" mutatta be Mohamedet, és ez az életébe került.

A kérdéses Mohameddel kapcsolatos 28. ének, Babits Mihály fordításában így szól:

"Ki tudná, bár prózában, elbeszélni
a vért, sebet mind, amit láttam akkor,
akárhányszor próbálná elmesélni?
Ah, minden nyelv kifogyna a szavakból!
Gyenge nyelve a gyenge értelemnek,
melynek ilyent már elgondolni nagy sor.
Ha összegyülne mélyén egy veremnek
mind, aki átkozott Apuliának
földjét öntözte hosszú küzdelemnek
vérével s Trója elszakadt hadának;
hol mint Livius, ki nem téved, írja,
csak gyűrűkből dús zsákmányt húzhatának,
és mind, ki halva már, hiába sírja,
hogy ellened szállt, Roberto Guiscardo!
és mind, kinek Ceperan lett a sírja
s szedik még csontját, hol megölte ártó
apúli csel; és mind, ki ott esett el,
hol fegyver nélkül győzött vén Alardo,
s száz csonka tag s tátongó szörnyü sebhely
tünne fel: semmi lenne összemérve
a kilencedik bugyorbéli sebbel.
Láttál-e dongát hordóból kivéve?
úgy itt álltól az alsó szelelőig
hasított egyet végig szörnyü sérve.
Lába közt lógtak belei a földig;
mája kilátszott, s a zacskó, a ronda
melyben az étel sárrá zöcskölődik.
S míg merőn néztem, elmerülve gondba:
visszanéz, s két kézzel széthúzza keblét
és: „Nézd, hogy tépem testem!” - sírva mondja -
„Nézd Mohamedet, mily csunyán repedt szét!
És nézd Alit mellettem: hajtól állig
hasított arca elrontotta kedvét.
S mind, aki csak így megszaggatva jár itt,
szakadásnak volt földön okozója,
mi itt örök kárhozatára válik.
Egy ördög áll ott hátul, és kirója
a sebet azokra, kik arra futnak
s karddal vigyáz, hogy e bugyor lakója
vágás nélkül ne indulhasson útnak;
s a vágás újra beheged, bezárúl,
míg körben újra eleibe jutnak.
De te ki vagy, aki a szirt csucsárúl
merengsz le, tán a büntetést kerülni,
mely rád van szabva, bűneidnek árul?”
S költőm szólt: „Nincs rá semmi szabva türni,
mert él még, s nem bünhődni hozta bűne,
hanem tapasztalással teljesülni.
És nekem kell őt gyürűtől-gyürűre,
holtnak az élőt, poklon át kisérni;
s ez így igaz, mind, betűről-betűre.”
És száznál többen, hallva őt beszélni,
csodálni kezdtek kínjukat feledni,
újjal mutatni, egymásnak mesélni.
„Nos, ha reményed van még fölmehetni,
fra Dolcinónak tőled izenem fel,
ha nem kíván ide hamar követni,
jól lássa el magát élelmiszerrel,
nehogy a téllel győzze le Novára,
mert máskép le nem győzi könnyű szerrel.”
Alig nyitotta ajkait szavára
Mohamed, menni lábát már emelte
s letette, még a szó végét se várva.
S egy másik, kinek vérzett nyaka szerte,
s az orra helye szemöldig üreslett,
s beszédünket csak egy füllel fülelte,
megállt, bámulni ránk, a többi feslett
husú tömeggel, s szóra nyitva torkát,
mely kívül-belül egyformán vereslett,
szólt: „Ó, te, ki a poklon élve bolygsz át
s nem bűn miatt: ismerlek otthonomból,
ha nem csal tán meg nagy hasonlatosság.
A medicinai Péterre gondolj!
S ha majd az édes rónát újra látod,
mely Vercellibe hajlik Marcabóból,
ints meg Fanóba két nemes barátot,
messer Guidot, és véle Angiolellót,
hogy ha, mint szellem, jól jövőbe látok,
Cattolicában majd egyik se lel jót,
mert hajóról dobják a vízbe zsákban,
egy álnok zsarnok ád ki erre jelszót.
Ciprus s Majorca közt, szigetvilágban,
nem szörnyedt Neptun még ily szörnyüségen,
se kalózok közt, se görög csatákban.
E félszemű zsarnok, ki oly vidéken
úr, melyet, van köztünk, ki kincset adna,
ha sohse látott volna életében,
tanácsra őket magához hivatja,
aztán ima, fogadás, mindhiába!
Focára zord szelét meg egy se hajtja!”
S szóltam: „Ha kívánod, hogy a világba
kivigyem híred, fejtsd meg, erre kérlek,
ki az, ki ama tájt vesztére látta?”
S ő rátevén kezét egy más kisértet
állkapcájára, szétfeszíté száját,
s így szólt hozzám: „Ez az, de nem beszélhet.
Ő volt, aki Rubikon akadályát
kétlő Caesárral átlépette, vélvén,
hogy a késznél késni megtermi kárát.”
Ó, mint bámultam elcsüggedt személyén,
amint nyelv nélkül tátogott a torka,
mely hajdan olyan hangos volt, beszélvén.
S egy másik ottan - mindkét keze csonka -
karja csutáit a fekete légbe
emelte, hogy a vér arcába csorga,
s „Ne feledkezz el Moscáról se” - kérte -
„én mondtam, jaj! hogy: Fődolog a tett,
s ez hozott átkot a toszkáni népre.”
„S rokonságodra zord ítéletet” -
toldtam kínjára kínt, s távozni láttam
lassan a balga, bús kisértetet.
S én ott maradtam a csonkák hadában
s láttam oly dolgot, mit csak elbeszélni,
bár túl vagyok rajt, borsózik a hátam.
De nem hagy lelkem öntudata félni,
a jó társ, mely az embert bátorítja
s a tisztaság pajzsával fedve védi.
Láttam (és szinte most is látom, írva)
egy fejnélküli törzset menni itt e
bús nyáj közt, mely bünét vérezve sírja.
S leszelt fejét hajánál fogva vitte
s kezében lógva, mint a lámpa lángja:
„Ó, jaj!” - szólott a fő és ránk tekinte.
Maga lett önmaga számára lámpa,
s egy volt kettőben, s kettő egy személyben:
Az tudja, hogy lehet, ki így kivánta!
Amint a híd lábához ért az éjben,
karját a fejjel a magasba tolja,
hogy mihozzánk közelebbről beszéljen,
s ily szavakat mond: „Nézz az én kinomra,
te, ki a holtakat vizsgálod élve,
mondd, van-e még ilyen a mély pokolba!
És hogy rólam hírt mondj a földre érve,
tudd meg, Bertran de Born vagyok, ki ottan
az ifju királyt rontottam dicsérve.
Fiút az apja ellen lázitottam.
Nagyobb viszályt Achitofel se szított
Absolon s Dávid közt, mint én szitottam.
S mert harcba szavam olyan párt uszított,
kik természettől voltak összekötve,
azért lett főm a törzstől elhasított.
És a nagy bosszú rajtam így tellett be!”

Bár a kérdéses rész nagy hányadát megőrizte a fordító, Mohamed nevét és minden olyan sort, ami a muszlim próféta iszlám terjesztése, szakadás gerjesztése miatti büntetésére utalt, kihúzta a szövegből. 

Dante új fordítása nem maradt kritika nélkül. Peter Vestegen holland fordító, aki Dante munkáit is fordította, egyértelmű cenzúrának nevezte a lépést.

„Az isteni vígjáték szentséges remekmű. Nem vághatják fel csak így.

Hollandiában még soha nem kértek tőlem hasonlót. Igaz, hogy adaptáció esetén az embernek nagyobb szabadsága van, de akkor a könyvben fel kell tüntetni, hogy ez adaptáció és nem fordítás. Mindenesetre senki nem kérte ezt a kapitulációt”- jelentette ki.

Abdelkader Benali író még azt is megjegyezte, hogy a Dante arab fordításaiban sem változtattak a szövegen az arabul beszélő közönségnek, egyes változatokban azonban lábjegyzeteket adtak hozzá, amelyek elmagyarázták a mű történelmi kontextusát.

(Le Figaro/Hetek)