„Mindent meg kell tenni, hogy ne borítsa lángba az egész Közel-Keletet” – figyelmeztet Orbán
Arról is beszélt, hogy az ukrán háború egy új szakaszba lépett
„Mindent meg kell tenni, hogy ne borítsa lángba az egész Közel-Keletet” – figyelmeztet Orbán

Facebook/Orbán Viktor

2024. 04. 19.
Amíg nemzeti kormánya van az országnak, addig az orosz-ukrán háborúban Magyarország egyik fél oldalán sem avatkozik be - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta, az orosz-ukrán háború első fejezete lezárult azzal, hogy felmerült, katonákat küldenének Ukrajnába, egy másik szakasz kezdődött ezzel.

EBBEN A MÁSIK SZAKASZBAN A NATO UKRAJNAI MISSZIÓT SZERVEZ

- tette hozzá. Kijelentette: orosz-ukrán háborúról, két szláv nép háborújáról van szó, nem "a mi háborúnkról"; ezt minél hamarabb tűzszünettel és béketárgyalással kellene lezárni. Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból - hangsúlyozta.

A miniszterelnök az orosz-ukrán háború kapcsán elmondta, Európában háborúpárti kormányok vannak, Magyarország egyedül van, csak a Vatikán van még a béke álláspontján.

Szerinte az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell.
"Valójában két út áll előttünk: a békepártiság vagy a háborúpártiság" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal is háborúpárti. "Mi békepártiak vagyunk, az európai emberek békepártiak. Békepárti többség kell Európában. Ez a választás tétje" - jelentette ki.
Úgy értékelt: minden kitűzött fontos célját elbukta a mostani brüsszeli vezetés, ezért nem érdemelnek még egy esélyt.

"Egyszínű" Nyugat-Európa

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a szólásszabadság Nyugat-Európában rossz bőrben van. Kialakultak olyan liberális társadalmak, amelyekben a közvéleményt alakító tényezők - leginkább a média, az egyetemek, a kutatóintézetek, az alapítványok és persze a politikusok - egyszínűvé váltak, és nagyjából ugyanazt mondják.

Példaként említette, hogy ha kinyit két német újságot, egy bal- és egy jobboldalit, a fontos kérdésekről pontosan ugyanazt fogja olvasni. Ma egy olyan "véleményúthenger" uralkodik Nyugat-Európában, amelyet a magyarok el sem tudnak képzelni, és ez párosul a mindennapi elnyomás jelenségeivel - értékelt Orbán Viktor. Azt mondta, egy dolog, hogy betiltanak egy kampányindító rendezvényt, de a mindennapi életben egy egyszerű melós a munkahelyén ha például a migrációról olyat mond nyíltan, ami nem vág egybe a hivatalos állásponttal, lehet, hogy másnap nincs állása. Ez nem túlzás - tette hozzá.

Izraeli háború

A miniszterelnök a közel-keleti események kapcsán arról beszélt, mindenki jobban jár, ha sikerül lenyugtatni a konfliktust. Közölte, azt jól érzékelik Európában a vezetők és a polgárok is, hogy a világ veszélyes hellyé vált, "háborús zónává" alakul a Közel-Kelet.

Mindenki attól retteg, hogy a terrorszervezet ellen folytatott izraeli háború átcsaphat egy államok közötti háborúvá.

Szólt arról is, hogy a Balkánon is békétlenség, rendezetlen ügyek vannak. A helyzet rendkívüli fegyelmezettséget és körültekintést igényel. Most tényleg stratégiai nyugalomra van szükség - fogalmazott.

Orbán Viktor egyetért azokkal, akik azt mondják, mindegyik konfliktust másképp kell kezelni. A Közel-Keleten mindent meg kell tenni, hogy a konfliktus ne terebélyesedjen háborúvá és ne borítsa lángba az egész Közel-Keletet - közölte.

(MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!