Tulok Péter történész, a divány.hu-n közzétett írása szerint a magyar férjjel rendelkező nyolcgyermekes  családanya az első világháború utolsó éveiben csatlakozott a Vakmisszióhoz, ahol szembesült azzal, hogy a háború alatt, mennyire sok katona és asszony vesztette el a látását, közel harmincezer vakot tartottak nyilván ekkor.

Éberling Nagy Pálma a sebesülteknek bibliaórákat is tartott, ekkorra döbbent rá arra, hogy

a vakok nem tudnak Bibliát olvasni, mert akkor még nem volt magyar nyelvű Braille Bibliájuk.

Amint tudomására jutott, hogy egy fegyvergyáros és feltaláló, bizonyos Frommer Rudolf megtervezett és megépített egy Braille-írású nyomdagépet, amely kiváló minőségben tudott könyveket nyomtatni vakok számára, karakán fellépésével és az ügy fontosságának hangsúlyozásával rávette, hogy eladja neki. Árát hatalmas összegben állapította meg.

Az asszonyt ez se tántorította el tervétől, és úgy döntött, hogy Vakmissziós társaival eladja összes ékszerüket, így a református egyház közreműködésével meg tudták vásárolni a nyomdagépet.

Az tevékeny asszony még az angol Biblia-társaságnak is írt adomány reményében. A válaszlevél néhány hónap múlva megérkezett.

Pálma mielőtt kibontotta volna az adományt tartalmazó levelet, kijelentette családja jelenlétében:

„Megvan a nyomdagép ára!”

A levélben valóban annyi pénz volt, amiből a korábban összegyűjtött összeggel együtt már meg tudták venni Frommer Rudolf nyomdagépét. 

Farmoson 1925-ben helyezték üzembe a nyomdát a Matolcsy kúria (Felső-ház) mellett álló kis Burda házban. Az asszony a teljes vak Biblia kiadását megszervezte, 120 példányban, melyek közül egy-egy 5-6 könyvespolcot töltött meg.

Az amúgy sokat betegeskedő Éberling Nagy Pálma egészen haláláig fáradhatatlanul dolgozott, mindvégig a vak embereket segítette és szolgálta, melyet elismerésül 2018-ben a Vakok Intézménye előtt emléktáblával ismertek el, az utókor a „vakok misszionáriusa”-ként a „vakok anyja”-ként tartja számon.

(Hetek/dívány.hu)