(Az alábbi írás Caroline Glick konzervatív izraeli újságíró cikkének szerkesztett fordítása)
Május 30-án, a zsidó pünkösd ünnepén a Black Lives Matter tagjai pogromot hajtottak végre a főként ultraortodox zsidók lakta Fairfaxben, Los Angeles legősibb zsidó településén. A zavargások során öt zsinagógát és három zsidó iskolát rongáltak meg. A Fairfax-sugárút zsidó üzleteinek többségét kifosztották.
Allyson Rowen Taylor, a StandWithUs társalapítója elmondta, hogy a zavargások során az emberek ezt kántálták: “Kib*** rendőrség! Halál a zsidókra!” - számol be a Frontpage riportere, Daniel Greenfield.
Rosenfeld, akinek a boltját kifosztották, elmondta a Jerusalem Postnak: amikor a boltjához sietett, az autókból ezt kiabálták emberek a zsidó üzlettulajdonosoknak: “Kib*** zsidók!”
Greenfield rámutatott: nem véletlen, hogy zsidók lettek a célpontjai a BLM által szervezett “antirasszista” megmozdulásnak. A BLM Los Angeles-i vezetői nyíltan antiszemiták, akik bensőséges viszont tartanak fenn a szélsőségesen antiszemita Iszlám Nemzettel (Nation of Islam).
A Los Angles-i BLM vezetője, Melina Abdullah, és lánya, Thandiwe Abdullah - aki a BLM ifjúsági szárnyának, a BLM Youth Vanguardnak társalapítója - az elmúlt években egy sor antiszemita kirohanást tettek, és hízelegve emlegették az Iszlám Nemzet vezetőjét, Farrakhant. Farrakhan már méltatta Hitlert is, a zsidókat pedig a közelmúltban “termeszeknek” hívta - rendszeresen uszít habzó szájjal a judaizmus és a zsidóság ellen.
A BLM alapító chartájából teljesen világos, hogy ez a szervezet antiszemita jellegű.
“Népirtással” vádolja a zsidó államot, és azt állítja, hogy azért is Izrael a felelős, hogy Amerika világméretű háborút folytat a militáns iszlámmal szemben. A chartában ez áll: “Az Amerikai Egyesült Államok az Izraellel való szövetsége alapján igazolja és viseli a terror elleni globális háborúját. Az USA bűnrészes a palesztin néppel szemben elkövetett népirtás vétkében.”
A BLM chartája szerint Amerika problémáinak a forrása az USA Izraelnek folyósított katonai segélyei. A BLM szerint az állam “dollármilliárdokat csatornáz minden évben - amerikai adófizetők zsebéből - fegyvervállalatok százainak, amelyek lobbistái még több külföldi katonai segélyért kampányolnak. Ennek a politikának kettős hatása van: egyrészt elvonja a forrásokat a hazai közoktatási és szociális programoktól, másrészt az amerikai emberek ezzel bűnrészessé válnak az izraeli kormány által elkövetett atrocitásokban.”
Más szóval: Izrael a gyökere Amerika gondjainak, mind odahaza, mind a nemzetközi porondon.
A charta Izraelt “apartheid államnak” határozza meg. A BLM támogatja az Izraellel szembeni, antiszemita bojkott mozgalmat (BDS). Helyi, állami és nemzeti fellépést szorgalmaz a zsidó állammal szemben. A BLM követelései között az is szerepel, hogy 50 százalékkal legyen lecsökkentve az amerikai katonai költségvetés, “így felszámolható lesz 800 amerikai bázis az USÁ-ban és külföldön, az emberi jogi visszaéléseket elkövetőket nem fogjuk fegyverekhez juttatni, csökkenni fog a nukleáris fegyverek felhalmozása, és minden amerikai katonát haza tudnánk rendelni a háborús övezetekből.”
A BLM-ben tehát az antiszemitizmus nem valami mellékes szál, hanem strukturális jellemző. Meghatározó elem. Izrael és a zsidóság gyűlölete a DNS-ük része.
Kanyarodjunk vissza a pünkösdi pogromhoz Los Angelesben.
Két jellegzetessége is volt ennek a pogromnak, amely rámutat az amerikai zsidóság és az amerikai baloldal egyre problémásabb kapcsolatára.
Az első a média közömbössége a zsidókkal szemben elkövetett erőszakkal kapcsolatban. Néhány zsidó riporter és ortodox weboldal kivételével, a média közömbös maradt a pünkösdi pogrommal kapcsolatban. Ahol lehozták a hírt, ott a támadások antiszemita jellegét elbagatellizálták vagy teljességgel el is hallgatták.
Ebből a közömbösségéből látszik, hogy a legtöbb amerikai médium már elfogadta a szólásszabadság határait kijelölő baloldali diktátumokat. Az amerikai baloldalt ma már meghatározza az identitáspolitika. A BLM pedig az identitáspolitika egyik haszonélvezője.
A BLM szemében a zsidók elnyomók, nem áldozatok, így őket megtámadni nem bigottság. Számukra a zsidók - különösen az izraeli zsidók, a cionista zsidók és azok a zsidók, akik vallási előírások szerint öltözködnek - szabad préda. Hiszen ha a cionizmus nácizmus és apartheid, akkor az izraeliek, a cionisták és a “zsidós” zsidók mind rasszisták.
A Fairfax-i Beth El zsinagógára felfestett grafiti minden elárul: “Kib*** zsidók! Szabadságot Palesztinának!”
A média szolgalelkűvé vált az identitáspolitika-csőcselékkel szemben. Jól példázza ezt, ahogyan néhány hete kikényszerítették a New York Times véleménycikkek szerkesztőjének, James Bennetnek és asszisztensének a lemondását. Gondolatbűnük abban állt, hogy lehozták Tom Cotton szenátor véleménycikkét, amelyben a szerző a zavargásokkal szembeni fellépésre szólított fel - akár katonai erővel is, ha erre van szükség.
A héten már be is jelentették, kit vettek fel Bennet helyére. Az Intercepttől érkező Charlotte Greensit lett a Times főszerkesztője, illetve véleménycikkek társszerkesztője.
Greensit ennek a csőcseléknek a tagja. A múlt hónapban ő maga is hangoztatta a baloldal legújabb vérvádját, miszerint Izrael a felelős az amerikai rendőrségben tapasztalható, állítólagos szisztematikus rasszizmusért.
“Izrael sorozatos emberi jogi visszaélései ellenére még mindig izraeli biztosági szakemberek képzik az amerikai rendőröket.”
Számítani lehet arra, hogy a Times, amelynek híradásaira eddig is jellemező volt az antiszemita alaphang, Greensit vezetésével még inkább zsidóellenes lesz.
A pünkösdi pogrom másik jellegzetessége az érdemi reakciók szinte teljes hiánya a zsidóság részéről. A zsidó közösség néma maradt - kivéve az antiszemita incidensekre általában rámutató Rágalmazásellenes Liga, amelynek Los Angeles-i irodája - a látszat kedvéért - kiadott egy nyilatkozatot. Még a Los Angeles-i reformközösségek sem ítélték el a támadásokat, melyek ultraortodox szomszédaikat érték.
Greenfield rámutatott, hogy bár a reformzsidók is gyorsan biztonságos helyre menekítették Tóra-tekercseiket zsinagógáikból, a rendbontókat nem ítélték el.
Ahelyett, hogy felemelték volna szavukat a saját közösségüket fosztogató tüntetőkkel szemben, illetve kifejezték volna a szolidaritásukat az áldozatokkal és a zavargásokat megfékező rendőrség mellett, a reformjudaizmus helyi vezetői felszólították híveiket, hogy a BLM-fanatikusokat támogassák és vezekeljenek képzeletbeli rasszista vétkeikért.
Csak az ortodoxok voltak azok, akik kiálltak a rendőrök mellett és kifejezték a hálájukat feléjük.
A Los Angeles-i zsidó közösség és az amerikai zsidó szervezetek hallgatása az őket érő atrocitásokkal szemben nem valami egyedi jelenség. New Yorkban a zsidók aközben is felvonultak a feketékkel szembeni rasszizmusellenes tüntetésen, miközben fekete szomszédaik részéről antiszemita támadásokat kellett elszenvedniük. Bill DeBlasio polgármester kevésszer emelte fel a szavát emiatt, de a zsidókkal szemben annál többször alkalmazott diszkriminációt.
Múlt héten DeBlasio rendőrséggel záratott le egy játszóteret Brooklyn ortodoxok-lakta Williamsburg negyedében, a koronavírus távolságtartási szabályok állítólagos megszegése miatt. Miközben a rendőrök fizikailag akadályozták, hogy zsidó gyerekek bemenjenek a parkba, nem-zsidó gyerekek vidáman játszhattak a szomszédos Brooklyn-i és a város többi részén található parkokban.
DeBlasio azért nem tudta saját kezűleg lezárni a parkot, mert épp egy BLM-tömegtüntetésen vett részt Brooklyn másik részén.
A zsidók New Yorkban persze nem szerveztek tüntetést azért, mert a városvezetés ilyen bigott módon járt el a Williamsburg-i gyerekekkel szemben. Sőt, amikor néhány helybéli zsidó vezető önkényesen birtokba vette a Williamsburg-i játszóteret, és ismét odaengedték a gyermekeket játszani, a Park Slope-i és Manhattan-i zsidók nem csatlakoztak a rendbontókhoz. Magukra hagyták őket.
Ebben a kontextusban történt, hogy a 16 éve hivatalban levő Elliot Engel, a Külügyi Házbizottság elnöke elvesztette a választási kampányt. Engel - aki nagyon is liberális demokrata - hosszú ideje az egyik legnagyobb támogatója az amerikai-izraeli kapcsolatoknak a Demokrata Párton belül.
Az Engelt legyőző Jamaal Bowman támogatja a BLM chartában szereplő követelést, miszerint az amerikai törvényhozás ne akadályozhassa a BDS-mozgalom működését. Az Izraelnek folyósított katonai támogatást a zsidó állam palesztinoknak adott engedményeitől tenné függővé. Bowman egyetért a BLM meghatározásával Izraelről, mely szerint a zsidó állam rasszista. Faji szempontból elnyomott afroamerikaiként azonosulni tud a palesztinokkal. Bowman és a kampányát segítő médiumok (különösen Greensit kollegái az Interceptnél) az emberek figyelmet folyton arra kívánták ráirányítani, hogy Engel mekkora támogatója Izraelnek. A fókusz mögött meghúzódó üzenet egyértelmű - és antiszemita. Azt akarták sugallni, hogy a zsidó Engel hűségesebb Izraelhez, mint a körzetében élő amerikai szavazókhoz.
Ahelyett, hogy elítélték volna ezt a bigottságot, sok progresszív zsidó inkább a támogatásában részesítette Bowmant. Peter Joseph, a Froward elnevezésű progresszív zsidó lapban így érvelt: “Jamaal Bowman megjelenése arra ösztönzi közösségünket, hogy korábbi, széles látókörű szemléletünkhöz térjünk vissza, hogy felismerjük, milyen sürgetően fontos szembenézni és foglalkozni nemzetünk társadalmi, gazdasági és faji szenvedéseivel. A mostani választásban az egyik oldalon egy tizenhat éve hivatalban álló, fehér, zsidó jelölt áll, aki ugyanazt kínálja, amit eddig, míg a másik oldalon egy fiatalabb, fekete jelölt hangja hallható, aki választ kínál Amerika ezen történelmi pillanatában. A zsidó szavazóknak döntésükkel egy jobb jövő iránti elkötelezettségüket kellene demonstrálniuk.”
Más szóval: Engel túlságosan “törzsi jellegű”, illetve túlságosan Izrael-barát.
Mi az oka annak, hogy az amerikai zsidók nem állnak ki magukért? A kérdésre három magyarázat kínálkozik. Félnek hallatni a hangjukat, nincsenek tudatában a rájuk leselkedő veszéllyel, vagy ők maguk is a probléma részét képezik.
Nem-zsidó sorstársaikhoz hasonlóan, a zsidók, akinek üzleteit a BLM-tüntetők kifosztották, támogatásukat és részvétüket fejeztek ki a támadók iránt. Vannak, akik bizonyára nem szimpatizálnak azokkal, akik tönkretették a megélhetési forrásukat, de túlságosan is félnek, semhogy kritizálni mernék őket. Ők nem akarnak több bajt. A csőcselékuralom mostani atmoszférájában, amikor az áldozatokat és saját magukat védelmező rendőrség van kérdőre vonva, az óvatosság talán előbbre való a hősiességnél.
A tudatlanok saját környezetük termékei. Az amerikai zsidók többsége demokrata, a demokraták többsége pedig azokból a médiumokból tájékozódik, amelyek a baloldal által képviselt identitáspolitikát vallják, ezért nem adnak hiteles tájékoztatást arról, hogy mi történik. Már nagy zsidó szervezetek és zsinagógák is nyíltan kiálltak a BLM-mozgalom mellett. Honnan is tudhatná egy zsidó demokrata, hogy valójában mi történik?
Ezzel elérkeztünk azokhoz a zsidókhoz, akik maguk is a probléma része.
A héten szélsőbaloldali zsidó csoportok egy nyílt levelet adtak közzé, amelyben követelik, hogy az amerikai zsidók egy “új szövetség” mellett kötelezzék el magukat, amelynek hét alapelven kell nyugodnia. Az első alapelv:
“Nyíltan állásfoglalás amellett, hogy a Fekete Életek Számítanak (Black Lives Matter). Ez egy olyan megállapítás, amely magától értetődő és amelyet minden ellentmondás és fenntartás nélkül el kell fogadnunk!”
A többi hat alapelv az első kibontása.
A zsidó közösség nemcsak, hogy nem foglalkozik a BLM mozgalom strukturális antiszemitizmusával, de radikális zsidó csoportok még azt is követelik, hogy az amerikai zsidóság “új szövetségének” első alapelve az legyen, hogy ezeket az antiszemitákat és antiszemita ügyüket támogatni kelljen.
Eddig a Hillel International rekonstrukciós mozgalom és a San Fransisco-i Zsidó Föderáció (Jewish Federation) fejezte ki támogatását az “új szövetség” mellett.
A Wall Street Journal hétfőn felszólította a politikai baloldalt, hogy ébredjen már fel és álljon ellene az identitáspolitika gondolatrendőrségének. Sajnálatos módon, most úgy tűnik, hogy a gondolatrendőrség zsidó áldozatai lesznek az utolsók, akik meghallják ezt a felhívást.