Mel Gibson is részt vett egy életpárti szervezet budapesti konferenciáján
A színész egy gyerekkereskedelemről szóló filmet népszerűsített
Mel Gibson is részt vett egy életpárti szervezet budapesti konferenciáján

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 01.
Budapesten tartották a múlt héten a Political Network For Values nevű szervezet legújabb eseményét, ami a Translatlantic Summit eseménysorozatának negyedik rendezvénye és a „Szabadság a tét” alcímet viseli. A rendezvényen elhangzottakról keveset tudni, viszont egy nem mindennapi vendég, Mel Gibson is részt vett rajta, számolt be róla a 24.hu.

A Political Network For Values egy konzervatív, keresztény értékeket valló, életpárti szervezet, melyben Novák Katalin 2015-ben az igazgatótanács tagja, 2019-ben pedig már vezetője lett, pozíciójáról köztársasági elnöki kinevezése előtt mondott le.

A Guardian korábbi elemzése alapján a szervezetnek jelentős szerepe volt abban, hogy Lengyelországban jelentősen szigorítottak az abortuszszabályozáson, de közreműködött az azonos neműek házasságáról szóló népszavazási kampányokban Romániában, Horvátországban, valamint Szlovéniában. De sikeres abortuszellenes kampányt folytatott úgyszintén Olaszországban.

A mostani eseményen is számos közép-európai, illetve olasz és spanyol konzervatív politikus képviselte országát, és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetőjén kívül felszólalt a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjából is több képviselője, így például Hidvéghi Balázs és Győri Enikő – számolt be róla az oldal.

És noha a hivatalos vendéglistán listán nem szerepelt, de a Twitteren közzétett bejegyzések szerint Mel Gibson is megjelent a rendezvényen, aki Jim Caviezel katolikus színész (A passió, Szupercella) új filmjét reklámozta, ami a gyerekkereskedelemről szól.

Hogy a konferencián konkrétan milyen történések voltak, mindössze néhány beszámolóból tájékozódhatunk, melyek többnyire Szánthó Miklós szavait idézik.
Korábban a konferenciáról készült teljes videóanyagot feltették a Youtube-ra, később azonban törölték a közel kilencórás anyagot.

(24.hu/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!