A szlovén törvényjavaslatot 50 szavazattal 34 ellenében fogadták el, három képviselő tartózkodott. Tavaly egy konzultatív népszavazáson
az ország lakosságának 55 százaléka támogatta az asszisztált öngyilkosság legalizálását.
Számos ország, köztük Kanada, Ausztrália és Belgium, már engedélyezi ezt a gyakorlatot, és a brit parlament is megszavazta egy hasonló törvényt Anglia és Wales számára a múlt hónap elején.
Az asszisztált öngyilkosság engedélyezésére irányuló javaslatokat jelenleg Franciaországban és Skóciában is fontolgatják.
A gyakorlattal kapcsolatban azonban számos aggasztó következménnyel találkozni. Az orvos általi halálba segítés legalizálása nyomást gyakorol az idősekre, fogyatékkal élőkre, vagy pszichés betegségekkel élő emberekre, hogy „válasszák a halált”, hogy ne legyenek „terhére” a családnak vagy az egészségügyi rendszernek.
Többen a rendszeres palliatív (életvégi) ellátás hiányában sokan „önként” kérhetik a halált, miközben valójában jobb támogatás mellett nem tennék.
Az Alliance Defending Freedom keresztény jogvédő szervezet szerint ha egyszer megengedik az asszisztált öngyilkosságot bizonyos esetekben (pl. halálos betegségek esetén), idővel egyre tágabb körre terjeszthetik ki – pl. mentális betegségekre, vagy akár „életfáradtságra”.
Példaként gyakran említik Hollandiát vagy Kanadát, ahol az eutanázia szabályozása lazább lett az évek során, és
lelki terhek miatt fiatalok is inkább véget vetettek az életüknek ahelyett, hogy a gyógyulásért való harcot választották volna.
A keresztények a Biblia alapján hisznek abban, hogy mivel az élet Isten ajándéka, és tulajdona, nem rendelkezhetünk önkényesen annak befejezéséről – még saját életünk esetében sem. Az élet és halál időzítése Isten kezében van. Ha mi döntjük el, mikor halunk meg, ezzel az isteni szuverenitásba avatkozunk bele.
Emellett a keresztény hit szerint a szenvedés nem önmagában rossz, hanem lehetőséget ad a lelki növekedésre, kitartásra, és Isten kegyelmének megtapasztalására. Éppen ezért a legtöbb keresztény etikai megközelítés – a katolikus és sok protestáns irányzat is – elutasítja az asszisztált öngyilkosságot.
(CT/Hetek)