Meglepődtünk? Trump és Biden nyerte a szuperkeddet
Biden szerint Trump újraválasztása a „káoszhoz, megosztottsághoz és sötétséghez” való visszatérést jelentené
Meglepődtünk? Trump és Biden nyerte a szuperkeddet

Forrás: Shutterstock/Matt Smith Photographer

2024. 03. 06.
Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.

A republikánusoknál Donald Trump egyetlen kivétellel mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért Nikki Haleyvel folytatott versenyben. Joe Biden hivatalban lévő elnök szintén egyetlen helyen szenvedett vereséget a demokrata párti előválasztásokon.

A republikánus előválasztáson Trump a vártnál fölényesebben győzött a keleti parti Virginia államban, ahol az előrejelzések esélyt mutattak Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó győzelmére. A szavazatok csaknem teljes összegzése szerint Trump végül a szavazatok 63, Haley pedig a 34 százalékát kapta meg.

Colorado államban Trump több mint 60 százalékos támogatottságot ért el Haleyvel szemben, aki a szavazatok mintegy harmadát szerezte meg. Colorado államban hétfőig nem volt biztos, hogy a Trumpra leadott voksokat figyelembe lehet-e venni, ugyanis az állam legfelsőbb bírósága kizárta a volt elnököt az indulásból, és ezt a döntést a szövetségi Legfelsőbb Bíróság semmisítette meg.

Az egyetlen győzelmet az északkeleti Vermont államban érte el Nikki Haley, aki itt a voksok 50 százalékát kapta meg, szemben a Donald Trumpra leadott 46 százaléknyi szavazattal.

Trump a floridai választási eredményváró eseményen köszönetet mondott a támogatásért, és nagyszerű napnak nevezte a választás napját.

Beszédében az ország előtt álló legfontosabb megoldandó feladatnak nevezte a határőrizeti válság megoldását és a határok lezárását az illegális bevándorlók előtt. Emellett azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van a világ biztonságának megteremtése érdekében fellépnie a Közel-Keleten, amit véleménye szerint Joe Biden elnöksége idején nem történik meg.

Joe Biden az előválasztási eredményeket kedden este nem értékelte nyilvános beszédben, közleményt adott ki, amely szerint Donald Trump újbóli elnökké választása a "káoszhoz, megosztottsághoz és sötétséghez" való visszatérést jelentené.

Az amerikai előválasztási verseny március 12-én, kedden folytatódik Georgia államban, illetve március 8-án, pénteken az Egyesült Államokhoz tartozó Amerikai Szamoán élő republikánus szavazók jelölőgyűlésen választják ki, hogy kit akarnak elnökjelöltnek a novemberi választásokon.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!