Megdöbbentő felmérés: az amerikaiak kétharmada elutasítja a keresztény nacionalizmust
Megdöbbentő felmérés: az amerikaiak kétharmada elutasítja a keresztény nacionalizmust

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/Philip Yabut)

2024. 02. 29.
Az amerikai polgárok mintegy kétharmada utasítja el vagy szkeptikus a keresztény nacionalizmussal kapcsolatosan annak ellenére, hogy az egyre nagyobb hatással van az oktatás a bevándorlás és az egészségügy területeire - derül ki egy friss felmérésből. 

A Public Religion Research Institute felmérése nem sokkal azután látott napvilágot, hogy az alabamai legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a lefagyasztott embrióknak is jogi védelmet kell kapniuk, mivel "meg nem született életnek" minősülnek - az indoklásban keresztény érvek is megjelentek. 

Tízből hét amerikai nyilatkozott úgy, hogy vagy elutasítja (30 százalék), vagy pedig szkeptikus (37 százalék) a keresztény nacionalizmussal kapcsolatosan.

Kalifornia, New York és Virginia államokban az arány több mint 75 százalék volt, míg öt mélyen republikánus államban 45 százalék válaszolt úgy, hogy a keresztény nacionalizmus híve vagy szimpatizál azzal: Észak-Dakotában és Mississippiben a válaszadók pont fele, Alabamában és Nyugat-Virginiában 47 százalék, Louisianában pedig 46 százalék válaszolt így. 

A felmérés szerint a republikánusok (55 százalék) több mint kétszer nagyobb valószínűséggel vallják magukat keresztény nacionalistának, mint a függetlenek (25 százalék), és háromszor nagyobb valószínűséggel, mint a demokraták (16 százalék).

Két vallási csoport többsége vall keresztény nacionalista nézeteket: a fehér evangélikusok (66 százalék) és a spanyolajkú evangélikusok (55 százalék). Mindkét csoport erős támogatója Donald Trump korábbi elnöknek - derült ki más felmérésekből.

Az amerikai keresztény nacionalisták hiszik hogy az Egyesült Államokat keresztény nemzetként alapították, és hogy a keresztény értékeket kell előtérbe helyezni a kormányzatban és a közéletben, ebből származik majd béke és jólét a társadalom számára. Sokszor gyűlölködő, maradi csoportnak igyekeznek beállítani őket azok, akiket az abortusz illetve a gyermekek és nők jogait csorbító LMBTQ aktivizmusukban akadályoznak.

(Axios/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!