Több oka is volt annak, hogy miért vállaltam a megtisztelő felkérést arra vonatkozóan, hogy mondjak ma itt egy rövid beszédet szolidaritást vállalva Päivi Räsänennel.

Egyrészt, a volt Belügyminiszter Asszony nem mondott semmi olyat, amit az egyházam, a Magyarországi Református Egyház ne vallana – arról, hogy mi az Isten rendelése szerinti házasság, és mik azok a kapcsolati formák, amelyek eltérnek ettől, szembemenve a Názáreti Úr Jézus akaratával. Tehát fontos észben tartani, hogy ennyi erővel engem is, vagy a mi közösségünk bármelyik tagját is a vádlottak padjára ültethették volna.

Másrészt, úgy érzem, egyre vészjóslóbb tendenciákkal szembesülünk hazánkban is, már ami a biblikusan gondolkodó keresztyének szabad véleménynyilvánítását és szólásszabadságát illeti. Ne gondoljátok, hogy ez messze van! Igen, vannak nem keresztyének, és még magukat „keresztyénnek nevező” egyének is (jóllehet még nem sokan, de a hangjuk erős), akik a „gyűlöletbeszéd” pecsétjét végérvényesen rá akarják sütni a bibliai igazságokhoz ragaszkodó keresztyének tanúságtételére.

Sajnos, eddig a mi oldalunkon is sokan azt gondolták, hogy ez messze van, ez távoli probléma. Nincs messze, és nem távoli. Közeli és súlyos probléma. Egyet alszunk, és ha nem figyelünk, hasonló helyzetben találhatjuk magunkat. Addig kell hirdetni, bátran és megalkuvás nélkül, amit hiszünk, amíg megtehetjük.

A vád Päivi Räsänen ellen az – ilyen alapon akarják elítélni –, hogy gyűlölködik, tehát hogy szeretetlenül viszonyul az embertársaihoz. Tömören: megpróbálják most kriminalizálni a keresztyén etika egy sarkalatos pontját. Megpróbálják elérni, hogy a történelmi keresztyénség ezen a ponton tagadja meg magát. Csakhogy: a Mindenható, teremtő Isten, a testet öltött Ige, a Megváltó, Názáreti Jézus Krisztus, és a róla tanúskodó, az Isten teljes akaratát kijelentő, a Szentlélek által ihletett, írott ige, a Szentírás fogja meghatározni, és megszabni, hogy mi a szeretet, és mi nem az; hogy mi bűn, és mi nem az. És a Szentírásra nem lehet szájkosarat tenni, „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”

Ki kell lépnünk ebből a „szeretet csapdából”, hogy ne más, az írott kinyilatkoztatástól idegen ideológiák szabják meg nekünk, hogy mit nevezhetünk szeretetnek, és hogyan kell szeretnünk. A szeretet soha, és semmikor nem állhat szemben az igazsággal, márpedig a Názáreti Jézus magáról mondta: ő az út, az igazság, és az élet, és nála jobban senki sem szeretett. Ha ez így van, és mi hisszük – és a történelmi keresztyénség mindig is hitte, tehát ebben a tekintetben egységes –, hogy így van, akkor Jézus Krisztus, a mi Urunk fogja számunkra meghatározni, hogy mi az igazi szeretet: ami nem áll szemben az igazsággal, nem tagadja azt, nem hallgatja el, nem köt bűnös kompromisszumokat, hanem világosan és egyértelműen képviseli azt.

Mert – ahogy az ún. szeretet-himnuszban olvassuk –, bár a szeretet jóságos, és nem viselkedik bántóan, de nem örül a hamisságnak, és együtt örül az igazsággal.

Aki tehát az igazságot elhallgatva hirdet valamilyen „más evangéliumot”, az hamis evangéliumot, és hamis szeretet hirdet, és aki el akarja hallgattatni azokat, akik merik képviselni az igazságot – gyűlöletbeszédre hivatkozva –, az valójában gyűlöli a hitvalló keresztyéneket, és el akarja taposni őket. És véssük azt is a szívünkbe, hogy aki hamis szeretetet hirdet, az nem szereti felebarátait, és nem segít embertársain, hanem megtévesztésben tartja őket.

Päivi Räsänen igazából az egyháza, a finn evangélikus egyház élő lelkiismereteként azt tette, aminél többet igazából keresztyén ember nem tehet: kimondta és képviselte az igazságot. Végső soron ő sem tett mást, mint amit egykor Luther Márton tett: Luther 1521. április 18-án tisztelettudó, de határozott módon kijelentette a wormsi birodalmi gyűlésen: „Itt állok, másként nem tehetek.” Mindezt a legkomolyabb egzisztenciális fenyegetés közepette tette, egy átokbulla árnyékában.

A finn államnak az lenne az Isten előtti kötelessége, hogy oltalmazza és védje azokat, akik ragaszkodnak az igazsághoz. Emlékezzünk: Bölcs Frigyes választófejedelem támogatásáról biztosította Luthert, és menlevelet kért számára. A finn államnak Bölcs Frigyes példáját kellene követnie. Helyette engedi, hogy egy ügyész, a nyilvánosság előtt meghurcoljon egy hitvalló családanyát. Mi ez, ha nem szégyen? Mi ez, ha nem botrány?

De a legnagyobb szégyen, és a legszomorúbb nem is ez, hanem a finn evangélikus „egyház” szerepe ebben történetben.

Ez a bátor asszony testesíti meg számunkra Luther hiteles példáját, a finn lutheránus egyház pedig, úgy néz ki, azok oldalára áll, akik az igét meghamisítanák és elnyomnák. Mi áll a Finn evangélikus egyház rendtartásában? Ez, idézem: „az egyház minden tanítása az Úr szent szaván vizsgáltatott és méretett meg.” Nos, így van, pontosabban így kellene lennie. Egy egyházi közösséget az validál, hogy Istennek a Szentírásban feljegyzett akaratát megalkuvás nélkül hirdeti. Egyháznak nevezhető az a közösség, ami nem ezt teszi, hanem elhallgatja azt, sőt, azzal ellentétesen tanít? Tudjuk, hogy a valódi egyház a hívők közössége, és bizony, a látható egyház nem mindig fedi le ezek csoportját. Innen is bátorítjuk a finn hitvallókat, hogy tartsanak ki, és emlékeztetjük a finn egyházat eltékozolt prófétai szerepére – arra, hogy az egyház a hívők közössége, és nem egy, a hívők hangját erőszakkal elnyomó rezsim kiszolgálóinak az egylete. Igaza van Fabiny Tamásnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökének, amikor azt mondja, hogy

„egyetlen euro büntetést sem szabadna megítélni, csak azért, mert valaki elmondja a Biblián alapuló véleményét.”

Jóllehet, itt nem véleményről, hanem a biblikus tanításról, az igazságról van szó.

Hadd zárjam azzal, hogy felolvasom Kálvin Jánosnak, genfi reformátornak az idézett bibliai vershez fűzött gondolatait: „E védekezés lényege: az Istent az emberek elé szabad, sőt kell helyezni. Isten azt parancsolja nekünk, hogy Krisztusról tanúbizonyságot tegyünk, tehát hiába parancsoltok nekünk hallgatást.” Továbbá: „Az apostolok (...) nem általánosságban beszélnek, amikor a beszéd szükségességét hangoztatják, ugyanis Krisztus evangéliumáról van szó, amelyben benne rejlik Isten dicsősége és az emberek üdvössége. Azt emberi tiltásokkal elnyomni igazságtalan és szentségtelen bűn, ugyanis Isten azt parancsolja, hogy hirdessék az ő evangéliumát, különösen, amikor tudják magukról, hogy Krisztus kiválasztott tanúi és hírnökei, és a szájukat Isten nyitotta fel. Aki tehát hallgatást parancsol, az Isten kegyelmét és az emberek üdvösségét igyekszik – amennyire rajta áll – megsemmisíteni. Hogyha ilyen istentelen akadály befogja a szájunkat, jaj nekünk a gyávaságunk miatt. Most lássák meg az egyes emberek, milyen hitvallást követel tőlük Isten, nehogy hallaniuk kelljen a rettenetes szót Krisztus szájából, amellyel hűtlenségüket elítéli, ha az emberek kedvéért hallgatnak.”

Kövessük Päivi Räsänen és minden más egykori, és mai hitvalló példáját. Úgy látszik, eljött a Debórák ideje! Veled vagyunk testvérünk, imádkozunk érted! És vegyük komolyan Päivi figyelmeztetését: „Minél inkább csendben vagyunk azonban, annál inkább beszűkül a tér a szólás- és vallásszabadság számára. Ezért nagyon fontos lenne használni ezeket a jogainkat.” A biblia idézet szavaival élve: töltsük be mi is az egész várost a Biblia tanításával!