Pedofília miatt lemondott egy texasi megagyülekezet vezető lelkésze
A férfi Trump tanácsadó testületének is a tagja volt
Pedofília miatt lemondott egy texasi megagyülekezet vezető lelkésze

Youtube/ FOX 4 Dallas-Fort Worth

2024. 06. 19.
Lemondott a texasi Gateway Church megagyülekezet pásztora, miután egy nő azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a férfi az 1980-as években több alkalommal szexuálisan zaklatta őt 12 éves korától fogva.

A Gateway tanácsa kedden közleményben tudatta, hogy elfogadta Robert Morris vezető lelkész (illetve alapító) lemondását.

A Gateway Church gyülekezetet Morris 2000-ben alapította, és hétvégi istentiszteletein több helyszínen együttesen több mint 100 000 ember vesz részt. Morris az egyházi élet mellett a politikában is igen aktív. Többek között ő is tagja volt Donald Trump volt elnök evangéliumi tanácsadó testületének. A Gateway Church 2020-ban vendégül is látta Trumpot a dallasi kampuszán, ahol megbeszélést tartott.

A súlyos állításokat megfogalmazó 54 éves nő, Cindy Clemishire a The Dallas Morning Newsnak adott interjújában elmondta, hogy 1981-ben találkozott Morrisszal, amikor a férfi vándorprédikátorként szolgált a családja oklahomai gyülekezetében. Mint arról beszámolt, Morris feleségével és kisfiával együtt igen közeli kapcsolatba kerültek a nő családjával. Olyannyira, hogy volt, hogy a családnál laktak.

1982-ben történt, hogy egyszer a férfi megkérte, menjen vele a szobájába és azt mondta neki, hogy feküdjön az ágyára, majd fogdosni kezdte. Ekkor kezdődött a sorozatos szexuális zaklatás, amely négy és fél éven át tartott. Amikor a The Christian Post a vádakról kérdezte, Morris elmondta, hogy amikor a 20-as évei elején járt, „helytelen szexuális magatartást tanúsított egy fiatal hölgy irányába egy otthonban, ahol tartózkodott”.

„Csókolózás és simogatás volt, nem pedig közösülés. De (ez) helytelen volt” – közölte Robert , és hozzátette, hogy zaklatás a következő néhány évben többször is megismétlődött.

(AP News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!