Lehulló rakétadarabok veszélyére figyelmeztet a dán haditengerészet
Lehulló rakétadarabok veszélyére figyelmeztet a dán haditengerészet

illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 04. 05.
A dán haditengerészet egyik hajójának aktivált, de aztán meghibásodott rakétaindítója miatt csütörtökön le kellett zárni a légteret és a hajóforgalmat a Nagy-Bælt-szorosnál - közölték a dán hadsereg.

A nemzeti tengerészeti hatóság korábban figyelmeztette a hajókat, hogy ne haladjanak át a szoroson, amely nem mellesleg a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonala.

A közlemény szerint ugyanis „lehulló rakétadarabok” veszélye áll fenn a területen.

„A probléma egy kötelező teszt során lépett fel, amikor is a rakétaindítót aktiválják, és nem lehet deaktiválni” - áll a hadsereg közleményében. „Amíg a rakétaindítót nem hatástalanítják, fennáll a veszélye annak, hogy a rakéta kilő és több kilométerre elrepül.”

A figyelmeztetés a szoroson átívelő „Nagy-Bælt hídtól délre, mintegy négy kilométerre lévő területre vonatkozott. A híd ugyanakkor továbbra is nyitva maradt a forgalom előtt - közölte a híd üzemeltetője.

(Reuters / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!