Légitámadás érte Kárpátalját – cirkálórakétákat lőttek a területre
EGYELŐRE NEM TUDNI, HOGY VANNAK-E HALÁLOS ÁLDOZATOK
Légitámadás érte Kárpátalját – cirkálórakétákat lőttek a területre

EGYELŐRE NEM TUDNI, HOGY VANNAK-E HALÁLOS ÁLDOZATOK( Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 05. 04.
A háború kezdete óta most először érte rakétatámadás Kárpátalját. A lövedék a hegyvidék egyik infrastrukturális objektumába csapódott be, tart a kárfelmérés és annak tisztázása, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok.

A karpatalja.ma portál a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációra (OVA) közlése alapján azt írta, hogy a légitámadás az egyik hegyvidéki járásban történt.

A portál újságírói értesülésre hivatkozva arról adott tájékoztatást, hogy a rakéta a volóci területen csapódott be.

A hatóság a helyszínen dolgozik, jelenleg tisztázzák, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok – jelentette Viktor Mikita kormányzó.

Később a karpatalja.ma portál azt írta, hogy egy elektromos alállomást és egy vasútállomást érte a találat.

Jelenleg 57 ház maradt gázellátás nélkül. A gázelosztó-vezeték megsérült – közölte a katonai adminisztráció – közölte a portál. 

Viktor Mikita a Volócot ért rakétatámadás után videóüzenetben szólt a lakossághoz.

„A megszállók cirkálórakétákkal lőttek Kárpátaljára, amelynek következtében találat érte az egyik volóci objektumot. A helyszínen szakemberek dolgoznak. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e halálos áldozatok”

– fogalmazott a kormányzó.

Az OVA vezetője arra kér mindenkit, hogy ne hagyják figyelmen kívül a légiriadó jelzéseket és haladéktalanul vonuljanak óvóhelyre. Ezen kívül tilos fényképeket, videókat készíteni és közzétenni a támadásról.

Megszólalt a magyar külügy

Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás azt mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak az ungvári külképviselettel, az ott dolgozó kollégáik azt közölték, a légiriadó kedden néhány perccel 18 óra után kezdődött, és két órán át tartott.

A jelenlegi információk szerint a támadásban nem sérült meg senki

- fűzte hozzá.

"Azt fontos még megjegyezni, ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba" - hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy a katonai szállítmányok - amint átlépnék a magyar-ukrán határt - szintén orosz támadás célpontjává válhatnának.

(Hetek / karpatalja.ma / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!