Lázár: a bicskei igazgatót úgy nevezték ki, hogy tudták róla, hogy homoszexuális
Ez szerinte olyan fontos és súlyos kérdés lesz, és meg fogja osztani a társadalmat
Lázár: a bicskei igazgatót úgy nevezték ki, hogy tudták róla, hogy homoszexuális

Youtube/Lázár János Hivatalos Csatornája

2024. 02. 29.
Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón reagált a bicskei pedofil igazgató V. János ügyére, kiemelve, hogy Orbán Viktor átfogó vizsgálatot rendelt el az üggyel kapcsolatban, de a vizsgálat minden gyermekotthonra kiterjed majd.

„Tűzzel-vassal tárjuk fel, egészen 2011-ig, vagy akár egészen 1990-ig visszamenőleg ennek az intézménynek a működését, és a törvénytelenségek vélhető sorozatát” – jelentette ki Lázár, aki aztán hozzátette, szerinte számos kérdést fog felvetni az is, hogy

az igazgatót úgy nevezték ki, hogy tudták róla, hogy homoszexuális. 

Ez szerinte olyan fontos és súlyos kérdés lesz, és meg fogja osztani a társadalmat.

A miniszter szerint a több száz oldalas nyomozati anyag feldolgozását, átvizsgálását megkezdték. A nyomozás során 35 tanút hallgattak meg, köztük pedagógusokat és pszichológusokat is.

Megdöbbentő módon a pszichológusok azt mondták, hogy a gyerekek nem mondanak igazat. És a pedagógusok is azt mondták, akik ott dolgoznak az intézményben – egybehangzóan –, hogy a gyerekek hazudnak

– mondta Lázár a 2011-es történtekről, majd hozzátette, hogy ezért nem kerülhetett sor gyanúsításra az ügyben.

Elmondása szerint az a pedagógusközösség, ami akkor a volt igazgató keze alatt dolgozott, összezárt V. János mögött. 

 „Miután 2011-ben az illető ellen nem emeltek vádat, meg sem gyanúsították, ezért ő a bűnügyi nyilvántartásban nem szerepelt, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezett, és a kitüntetésre felterjeszthető volt, és a törvények és szabályok szerint megkaphatta azt” – tette hozzá.

Lázár ezután világossá tette: ilyen embert a börtönből nem szabad kiengedni, nem 10 évre kell elítélni, hanem sokkal többre. 

"Ennek az embernek a börtönben van a helye, szóba sem kerülhet, hogy hamarabb kikerüljön, és sokkal súlyosabb büntetést kell kiszabni minden pedofilügyben"

– mondta Lázár, elismételve Orbán korábbi szavait, miszerint pedofilügyben nincs kegyelem.

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2024. február 29-én megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra a volt gyermekotthoni igazgatót – írja a bíróság csütörtöki közleményében.

(Telex/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!