Kijöttek a végleges 2020-as halálozási adatok: egy sor országban csak a COVID-áldozatok töredékét vallják be
A magyar adatok a KSH szerint teljesen transzparensek, ezért olyan drámaiak a számok
Kijöttek a végleges 2020-as halálozási adatok: egy sor országban csak a COVID-áldozatok töredékét vallják be

Képünk illusztráció. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2021. 03. 22.
Nem igaz, hogy nem látható a halálozási statisztikákból, hogy a COVID-járványban jóval több ember hal meg, mint mondjuk egy átlagos influenzaszezonban. Az interneten rendre elterjedő elméletre, most a Központi Statisztikai Hivatal végleges 2020-as mutatói cáfolnak rá: tavaly több mint nyolcezerrel többen hunytak el, mint az átlag. Nem mindenhol azonos azonban, hogy kit tekintenek a COVID áldozatának. 

8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon 2020-ban a korábbi évek átlagaihoz képest. 2020-ban az Európai Unió 27 tagállama közül csak öt országban volt arányaiban kevesebb a többlethalálozás, mint Magyarországon - mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Jóval többen hunytak el, mint általában

Közölte: az elektronikus anyakönyvi rendszer tavalyi adatai most már véglegesnek tekinthetők, így megállapítható, hogy tavaly Magyarországon 140 900-an hunytak el. Az Eurostat honlapján is elérhető adatok szerint az ezt megelőző öt év, azaz a 2015-2019. közötti időszak átlagos halálozási adatához képest a növekedés 8331 fő, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent.

Az elnök szerint ez szomorú adat, de látni kell, hogy ugyanakkor az EU 27 tagállama közül még mindig a hatodik legalacsonyabb többlethalálozást lehetett Magyarországon mérni.

Csak Lettország, Izland, Finnország, Dánia és Észtország adatai mutatnak kisebb halálozási növekedést 2020-ban, míg a "szomorú lista" másik végén Lengyelország és Szlovénia áll 19 és 18 százalékos növekedéssel - tette hozzá.

 

A németek csak a többlethalálozás felét tudják be a COVID-nak

Vukovich Gabriella tudatta: az uniós tagállamok között nem egységes, mikor sorolnak egy elhunytat a koronavírus áldozatai közé. Erre utal, hogy míg egyes tagállamokban a tavalyi többlethalálozás nagyobb részét, vagy egészét lefedi a Covidban elhunytak száma, addig más országokban a jelentősen megnövekedett halálozás csak negyedét, felét teszik ki a vírus áldozataiként besorolt esetek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Németországban a halálesetek 7,5 százalékkal növekedtek 2020-ban, de a jelentett Covid-halálozás ennek éppen csak a felét fedi le, de még ezt az arányt sem éri el például Bulgária, Észtország, Ciprus vagy Szlovákia. A KSH elnöke szerint nyilvánvaló, hogy e mögött a halálesetek koronavírushoz köthető halálesetként besorolásának országonként eltérő gyakorlata áll.

Magyarország ebből a szempontból transzparens gyakorlatot folytat, ez olvasható ki abból, hogy tavaly 9884 elhunytat soroltak hivatalosan a vírus áldozatai közé, míg a többlethalálozás ennél kevesebb, 8331 fő volt - mondta Vukovich Gabriella.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!