Idén nyáron már kétszer annyi magyar repülne külföldre, mint tavaly
Idén nyáron már kétszer annyi magyar repülne külföldre, mint tavaly

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 04. 26.
A repülőutak 10 százalékkal drágultak meg egyetlen év alatt, a buszos utak árazása még kérdőjeles.

Az ukrajnai háború kitörése után rövid időre fékezett, majd újra az év elején tapasztalt magas fordulatszámra pörgött fel a nyári utazások iránti kereslet; a magyarországi utazási irodák kétszer annyi tengerparti charterjáratot tudnak megtölteni, mint tavaly – írta a Világgazdaság.

A keddi lapszámban Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke ismertette, a nyári külföldi szervezett repülős utak átlagosan mintegy 10 százalékkal drágábbak az idén, amit - tette hozzá - az inflációval és a világpiaci árakkal tisztában lévő ügyfelek nem tartanak túlzónak.
A buszos utak árazása egyelőre kérdőjeles az üzemanyagok drasztikus drágulása miatt.

Idén is a horvát, a görög és a török tengerpartokra készül a legtöbb magyar nyaralni, a három dobogóst Egyiptom, Olaszország, Spanyolország és Tunézia követi.

A korábban sok ukrán és orosz vendéget fogadó területeken - mindenekelőtt Törökországban, Cipruson és Egyiptomban - nagy kihívás, hogy tudják-e pótolni különböző akciókkal a kieső vendégeket.

A törökök reagáltak a leggyorsabban, nagyszabású marketingkampányokkal vették célba a nyugat-európai turistákat.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!