Hitler-beszédek szóltak osztrák vonatokon, a hatóságok vizsgálatot indítottak
Hitler-beszédek szóltak osztrák vonatokon, a hatóságok vizsgálatot indítottak

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 05. 16.
A nyomozás jelenlegi állása szerint két ember beavatkozott a vonatok hangosbeszélőjének működésébe, és a közérdekű információk helyett az utasoknak Hitler beszédeit kellett hallgatniuk.

Múlt héten már sor került hasonló akcióra, akkor két vonaton gyerekdalok és régi, hibás információk szóltak a hangszórókból.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A Hitler-beszédek lejátszása a vonatokon közfelháborodást okozott. Az incidensekre három vonaton került sor, és akkor indították el a beszédeket, amikor a járművek ugyanannál a településnél haladtak el.

A rendőrségnek sikerült a vonatokon lévő kamerás megfigyelőrendszer segítségével azonosítani és elfogni a két gyanúsítottat.

előfizetés

(Israel National News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!