Golyóálló mellényt kellett húznia a Mikulásnak, mert egy őrült "antirasszista" ki akarta lőni
Golyóálló mellényt kellett húznia a Mikulásnak, mert egy őrült "antirasszista" ki akarta lőni

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 11. 25.
Egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy holland férfit, aki 2019-ben novemberében, az egyik közösségi médiafelületen, a Mikulást (Sinterklaas) játszó személy "kilövésével" fenyegetődzött - jelentette szerdán a helyi sajtó.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

A közlések szerint, a Mikulásnak a fenyegetés miatt golyóálló mellényt kellett viselnie az Apeldoornban rendezett 25 ezer fős népünnepélyen.

A fenyegetődző férfit, két másik társával együtt, az ünnepély kezdete előtt egy nappal tartóztatták le.

Sajtóinformációk szerint Michael Van Zejl a Majority Perspective nevű antirasszista szervezet aktivistája. Ez az alapítvány 2018-ban pert indított a holland állam ellen, a nemzeti karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, diszkriminatívnak vélt Fekete Péter (Zwarte Piet)-hagyomány eltörléséért.

A holland tradícióknak megfelelően a Fekete Péter - a Mikulás segédje - koromfeketére mázolt arcú figura.

Kritikusai azonban úgy vélik, hogy a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.

Az apeldoorni ünnepség napján a rendőrség még 12 embert helyezett őrizetbe, többek között radikális jobboldali szervezetek szimpatizánsait, akik a Fekete Péter-hagyomány fennmaradását támogatják.

(MTI/Hetek)

.
Előfizetői akció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!