CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
A Visegrád Reneszánsza fejlesztési program előkészítő régészeti kutatásai során az első visegrádi királyi palota legépebben fennmaradt épülete és egy különleges Anjou-kori ékszer került elő - írták a közleményében, amely szerint a királyi palota egykori Szent Györgynek szentelt palotakápolnája közelében, a Várhegy lábánál állt a most feltárt nagyméretű Anjou-kori udvarház.
Egy 13. század végi, városi faház helyén, I. Károly (Róbert) korában, egy emeletes, feltehetően toronyszerű formát mutató kőépület épült fel. Mellette, a korabeli udvarszinten egy aranyozott, ezüstből öntött ruhakapocs párt találtak a szakemberek fémkeresős eljárással. A finoman megmunkált, áttört díszű, mindössze 3,5 centiméter széles kapocspár valaha egy előkelő hölgy ruháját díszíthette. Ilyen kicsiny és díszes kapcsokat ugyanis a női ruhák nyakkivágásának összefogására használtak a középkorban.
A most előkerült visegrádi darab a korai, 14. század első feléből való példányok közé tartozik. Még az sem zárható ki, hogy tulajdonosa egykor maga Piaszt Erzsébet királyné, I. Károly (Róbert) hitvese lehetett, ugyanis a feltárt épület feltehetően az ő házának épült - írták.
A közlemény szerint az 1340-es évek közepén az özvegy anyakirályné önálló visegrádi kúriáját több forrás is megemlíti.
A régészeti feltárást a Várkapitányság megbízásából, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának és Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai végezték el. A Visegrád Reneszánsza fejlesztési program részeként a Várkapitányság munkatársai korhű formában építik újjá Visegrád történelmi épületeit. A rekonstrukció leglátványosabb eleme a fellegvár és a királyi palota megújítása lesz - áll a közleményben.
(MTI / Hetek)