"Fordítsa az Úr az ő arcát rád, és adjon békességet néked" - Ismét ezrek vesznek részt a papi áldáson a Siratófalnál
Izraelben erre a járvány kezdete óta nem volt példa
"Fordítsa az Úr az ő arcát rád, és adjon békességet néked" - Ismét ezrek vesznek részt a papi áldáson a Siratófalnál

Forrás: Youtube/The Western Wall

2021. 03. 30.
Az átoltottságnak hála lassan teljesen újranyit Izrael. Ezt bizonyítja az is, hogy a koronavírusjárvány kezdete óta először ismét ezrek gyűlhettek össze Jeruzsálemben a Siratófalnál, hogy részt vegyenek a pészahi hagyományos birkat kohanimon, azaz a papi áldáson hétfő és kedd reggel.

Tavaly a vírus tombolása miatt az áldásra virtuálisan kerülhetett csak sor, most azonban több ezer ember gyűlt és gyűlik össze a Nyugati fal előtti téren.

“Kiváltság számunkra, hogy ennyi ember áldhat meg bennünket jelenlétével, ahogy meg van írva: 'a nép sokasága a király dicsősége'"

- írta közleményében a Western Wall Heritage Foundation (Nyugati Fal Öröksége Alapítvány).

Az eseményen természetesen Izrael vezető rabbijai, valamint Rabbi Jákov Avitan vallásügyi miniszter, Móse Leon jeruzsálemi polgármester és Joáv Ben Zur belügyminiszter is részt vett.

“A Tórában leírt Birkat Kohanim a bajtól való védelem és a béke ígéretét is tartalmazza Izrael számára. Ezekben a nehéz időkben minden eddiginél nagyobb szükségünk van erre az áldásra, a zsidó nemzet békéjéért és az egész világ egészségéért"

- nyilatkozta Rabbi Smuél Rabinowitz.

Mózes 4. könyvének 6. fejezetében Isten megparancsolja Mózesnek és Áronnak, hogy áldják meg Izrael fiait:

"És szólt az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Áronnak és az ő fiainak, mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait, mondván nékik: Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az Úr az ő arcát rajtad, és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Úr az ő arcát rád, és adjon békességet néked. Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam őket."

Ez az ároni áldás a napi zsidó imák részét képezi, és normális körülmények között a papi áldásra évente kétszer, pészahkor és szukkótkor (sátorok ünnepe) kerül sor a Siratófalnál.

A mostani alkalmon Rabinowitz rabbi különleges hálaadó imát is elmondott a koronavírus legyőzéséért Izraelben, és imádkozott azért is, hogy a járvány az egész világon véget érjen.

Idén 50 éve, hogy helyreállították a Birkat Kohanim eseményt a Nyugati falnál.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a mai napon megismétlik a papi áldást a Siratófalnál, amit ismét élőben közvetítenek majd a Youtube-n.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!