Ferenc pápa belengette a lemondását
Megviseli a sok utazás az egészségét
Ferenc pápa belengette a lemondását

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 07. 30.
A katolikus egyház vezetője a kanadai utazását követően adott nyilatkozatában többek között arról is beszélt, hogy hamar eljöhet az idő, hogy komolyan fontolóra vegye a lemondását. 

A 85 éves egyházfő kijelentette, hogy egyelőre még folytatja a szolgálatát, de hamarosan ez változhat. 

"Nem katasztrófa pápát váltani, ez nem tabu"

- fogalmazott az újságírók kérdésére a kerekesszékéből a Rómába tartó repülőút során. 

Ferenc pápa szerint az ajtó nyitva áll a lemondás előtt, ez egy teljesen normális lehetőség. "Eddig nem kopogtattam ezen az ajtón. Nem éreztem szükségét, hogy erről a lehetőségről gondolkozzak -

de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk két nap múlva ne kezdenék el erről gondolkozni."

Ferenc pápa az elmúlt hónapokban több egészségügyi problémával is küzködött. Térdfájdalmai miatt korlátozott a mozgása, Kanadába is kerekesszékben tudott csak elutazni. Ugyanakkor elutasította azokat az aggályokat, mely szerint halálos betegséggel küszködne.

Pedzegette azonban, hogy vagy jobban takarékoskodik az erejével, visszafogva az utazásait, vagy kénytelen megfontolni a lemondás lehetőségét.

(BBC)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!