Ezek szerint a nagy figyelmet kiváltó siker titka semmiképp sem az összeszokott játék és a rendszeres közös edzésmunka. Bár nyilván egyikük se tegnap fogott pingpongütőt először a kezébe.

Ezt a szakértők szerint „egyik legnehezebb” sportágat ugyanis legkésőbb 8 éves korban kell kezdeni, ha az ember eredményre vágyik, s ahogy tette ezt mindkét magyar bajnok - pár évtized különbséggel persze.

Pingpongozni mindenki tud?

Az idézet szakmai állítás talán sokakat meglep, hiszen „pingpongozni mindenki tud” ugye.

Ha erről sportágról van szó, valamiért a nagy többségnek a repedezett, játszótéri betonasztalok melletti komótos ütögetés jön fel. Esetleg másoknak a napközis bajnokságok kopogós ütőkkel súlyosbított izgalma.

Pedig a profi asztalitenisz ezekkel épphogy csak határos.

A játék annyira felgyorsult, hogy a nemzetközi szövetség technikai fogásokkal fékezi a tempót, mert ugyan a látvány élőben elképesztő, képernyőn át viszont követhetetlenül gyors, a kamerának csak lassított képekkel van esélye, ha a poénokat élvezetesen kívánja tálalni.

Ezért jött a tudományosan „lassított” versenylabda, s már beszélnek a háló magasításáról is. Cél, hogy eladható legyen képernyőn a sortág, mely az „Aranycsapat” (Jónyer-Gergely-Klampár) idején hazánkban igen népszerű volt, Ázsiában ma is tömegsportnak számít - csak Kinában egész magyarországnyi a leigazolt asztaliteniszezők száma.

E kitekintéssel a Vitsek-Terék páros eredményét kívántuk értékelni.

Az idén Gödöllőn rendezett Országos Magyar Bajnokság páros versenyszáma a szokott rend szerint az egyéni küzdelmeket előzte meg.

Szokatlan, de nyerő páros: az ifjú és a tapasztalt

A későbbi nyerő csapatot Vígh Zsolt, Norbi egyik BVSC-s edzője, egyben a para-asztalitenisz válogatott vezetője hozta össze, aki mindkét játékost jól ismerte, s mivel idén egyikük sem indult volna ebben a számban;

úgy gondolta, összehozza az ifjú és a tapasztalt (játéka alapján semmiképp se „veterán”) pingpongost. Az ötlet kiválónak bizonyult, hiszen bár eddig kizárólag az asztal túloldalán találkoztak, ám végül meg sem álltak a döntőig, majd a kupákat is magasba emelhették.

Norbi anyaegyesülete egyébként a BVSC, ám idén, kölcsönjátékosként a DVTK extraligás csapatának tagja, emellett évek óta edzőpartnerként segíti a para válogatott – köztük több mostani olimpikon (!) – felkészülését.

Mindeközben a Bornemisza Gimnázium 11.-es tanulója, több nyelvvizsga (köztük egy felsőfokú) birtokosa és a nyelvi tagozaton, kezdettől fogva jeles bizonyítványokat kap kézhez… 

Ha a fiatal sportoló sikerének képletét keressük, a hatékonyság és a jó időbeosztás a kulcs. E kettőt egymás mellé írni könnyű, ám nap mint nap megvalósítani már igazi kihívás. Az élsportoló diáknak különösen kevés az ideje, ám tennivalója annál inkább. Ezért szerencsés, ha időben rájön, hogy a legjobb befektetés az órán teljes intenzitással figyelni, mert így már helyben megtanulható az anyag – és ezzel már nyerésben kerül.

Taktika ez és stratégia, akárcsak a (sport)életben.

Vitsek Iván is a figyelmet, az összpontosítást és a megbeszélt dolgok betartását emeli ki, mikor a győztes páros tagjait a társukról kérdezzük.

Hozzáfűzi, hogy ezzel szemben némelyik, Norbihoz hasonló korú játékos látványosan „húzta fel magát” a zavaró körülmények miatt; furcsa a labda, nem jött ki egy-egy poén, így a szükséges koncentrációjuk is romlott.

Norbi pedig nem engedte magát mindezektől elsodortatni. A gimnazista pingpongos elmondása szerint számára volt üdítő élmény Ivánnal játszani, például mert

az elrontott ütések után is bátorította, így a kritikus pontokon, szoros állásnál egy működő szövetséget alkotva léptek túl, egyre közeledve a döntő felé.

Mindebből pár erős tanulság is adódik, ami jóval túlmutat a sportbeli küzdelmeken: ne foglalkozzunk a hátráltató körülményekkel, a csapategység többet ér, mint a technikai fölény. Na és persze, hogy bár a dolgok végén vár a cél, odáig elérni csak végig összpontosítva lehet.