Felfegyverzett drónhajót vetettek be a húszik az amerikai hadihajók közelében
Megsemmisült
Felfegyverzett drónhajót vetettek be a húszik az amerikai hadihajók közelében

Forrás: Youtube/Daily Mail

2024. 01. 05.
A jemeni húszi lázadók által indított felfegyverzett, legénység nélküli vízi jármű robbant fel néhány mérföldre a Vörös-tengeren közlekedő amerikai hadihajóktól és kereskedelmi hajóktól - közölte csütörtökön az amerikai haditengerészet közel-keleti műveleteinek parancsnoka.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Brad Cooper altengernagy ugyanakkor arra nem tért ki, hogy a víz felszínén közlekedő távirányított hajó megsemmisülését hiba okozta-e, vagy az amerikai erők lőtték-e ki. Hozzátette, hogy most első alkalommal vetettek be az Irán támogatását élvező húszik ilyen katonai eszközt, vagyis USV-t (unmanned surface vessel), amióta november közepén elkezdték a jemeni partok közelében hajózó kereskedelmi hajók elleni támadásokat.

Az amerikai haditengerészet közel-keleti parancsnoka felhívta a figyelmet arra is, hogy a vízi támadást alig néhány órával azután követték el, hogy az Egyesült Államok és 12 szövetségese súlyos következményeket kilátásba helyezve határozott figyelmeztetést intézett a jemeni felkelőkhöz, hogy hagyjanak fel a hajózás biztonságát veszélyeztető akciókkal.

Az Egyesült Államok és szövetségeseinek szerdán kiadott közleménye szóba került a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján is, ahol John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő úgy fogalmazott, hogy a felszólítás egyértelmű volt. Hangsúlyozta, nagyon komolyan veszik a húszik által elkövetett támadásokat, és azt hangoztatta, hogy a megvédik az amerikai érdekeket.

Arra a kérdésre John Kirby nem válaszolt, hogy közvetlenül a jemeni állások támadása felmerülhet-e következményként, illetve, hogy az Egyesült Államok milyen lehetséges lépéseket fontolgat.

A fehér házi illetékes ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a jemeni húszik a történtekért viselni fogják a felelősséget.

(MTI / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!