Elzárják az orosz csapot? Angolával és Kongóval is gázszállítási megállapodást írt alá Olaszország
Elzárják az orosz csapot? Angolával és Kongóval is gázszállítási megállapodást írt alá Olaszország

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 04. 22.
A római kormány megállapodást kötött a nyugat-afrikai Angolával és Kongóval. Olasz sajtóártesülések szerint az orosz gázcsapok elzárása már májusban bekövetkezhetne, s ez a tartalékok feléléséhez, valamint szigorú energia-adagoláshoz vezethet.

Luigi Di Maio külügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be a Kongói Demokratikus Köztársasággal kötött szerződés aláírását, amelyet szerdán az Angolával aláírt megállapodás előzött meg. 

A külügyminiszter hozzátette, hogy a római kormány növelni kívánja az Olaszországba érkező földgáz mennyiségét.

Emlékeztetett, hogy a szintén afrikai Algériával a szállítási szerződést április 11-én újították meg. 

Olasz sajtóértesülések szerint a Kongóval kötött megállapodás értelmében 2023-tól évi több mint 4,5 milliárd köbméter cseppfolyósított gázt (LNG) importálnak. A gázimport mennyisége a jövő évtől - az algériai importtal együtt - megközelítheti a 6 milliárd köbmétert.    

Roberto Cingolani, aki a Draghi-kormányban a környezeti átmenetet koordináló tárca vezetője és egyben az energia beszerzésért is felelős, azt hangoztatta, hogy Róma a források diverzifikálásával gyorsan igyekszik reagálni az energiaválságra. Cingolani hangsúlyozta, hogy a kormány a családok és a vállalatok védelmét akarja biztosítani, és támogatja azt az európai uniós tervet, hogy felső határt szabjanak a gázáraknak. 

A szerződések aláírásában részt vett a legnagyobb olasz energiaszolgáltató vállalat, az ENI ügyvezető igazgatója, Claudio Descalzi, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságot "a jövő energetikai laboratóriumának" nevezte. A megállapodások technológiai fejlesztési együttműködést, valamint más befektetéseket is tartalmaznak.

Leválnának az orosz gázról

Olaszország éves földgázfogyasztása mintegy 75 milliárd köbmétert tesz ki, ebből jelenleg majdnem negyven százalék, 29 milliárd köbméter érkezik Oroszországból. További húsz százalékot - 2020-as adatok szerint - Algéria szolgáltat, ezt a kvótát Róma negyven százalékra kívánja emelni a következő években, miközben ugyanannyival csökkentené az orosz gázimportot.  

A SNAM gázipari cég adatai szerint Olaszország gázfogyasztása - az orosz és algériai szállítmányokon túl - 13 százalékban az Adriai-vezetéken (TAP) keresztül érkezik, 12 százalék az Északi-tenger térségéből, 4 százalék Líbiából. További 4 százalék olaszországi földgáz.  

A számítások azt mutatják, hogy az elkövetkezendő egy évben Rómának legalább 15,5 milliárd köbméter orosz gázra van szüksége, mivel azt a mennyiséget máshonnan nem tudja helyettesíteni.

Elemzések szerint a Draghi-kormánynak nehezen sikerül megvalósítani azt az elképzelését, hogy 2023-ra az orosz import felét más irányból pótolja. A cseppfolyósított gázhoz ráadásul speciális berendezésekre van szükség, melyből Olaszországban csak három van. Az Il Messaggero című római napilap csütörtöki cikke szerint az orosz gázcsapok elzárása már májusban bekövetkezhetne, s ez a tartalékok feléléséhez, valamint szigorú energia-adagoláshoz vezethet. 

Tilos lesz 25 foknál hidegebbre állítani a klímákat

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, az olasz kormány döntése szerint a nyári időszakban nem lehet 25 fok alá állítani a klímákat, télen pedig legfeljebb 19 fokosra fűthetnek az olasz középületekben. 

Mario Draghi olasz kormányfő egy múlt heti sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Róma a leghatékonyabb eszközt kívánja felhasználni az ukrajnai béke elérése érdekében. 

"A kérdés az, hogy a gáz árával kiváltható-e a béke. Ha e kettő között kell választanunk, a békét akarjuk, vagy inkább egész nyáron működtetni akarjuk a klímát?"

– fogalmazott Draghi.

(Hetek / MTI / The Guardian)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!