Elegük lett az erőszakos ukrán toborzásból, tüntetők zártak le egy főutat Munkácsnál
Elegük lett az erőszakos ukrán toborzásból, tüntetők zártak le egy főutat Munkácsnál

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 03. 25.
Az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák munkatársai által elkövetett törvénysértések ellen tüntetők lezárták a nemzetközi jelentőségű Kijev-Csap főutat hétfőn délelőtt Munkács közelében.

A kiemelt jelentőségű főútvonal blokkolásáról egybehangzóan számos országos és kárpátaljai hírportál hírt adott, elsőként Vitalij Glagola ungvári újságíró számolt be róla a Telegram-csatornáján rendőrségi értesüléseire hivatkozva: azt írta, hogy Munkács közelében két helyszínen - Beregrákoson, illetve a közigazgatásilag Beregszentmiklóshoz tartozó Kárpáti szanatórium szomszédságában - néhány tucat nő a zebrán folyamatosan átkelve megbénította a gépkocsiforgalmat, így tiltakozva a mozgósítás és a toborzóirodák tevékenysége ellen.

A rendőrök igazoltatták a tüntetés részvevőit, és feloszlatták a békés demonstrációt.

Az Unian hírügynökség jelentése szerint a forgalmi rend kijevi idő szerint 13 óra körül mindkét helyszínen helyreállt.

Az incidensek kapcsán az Ukrán Nemzeti Rendőrség kárpátaljai főosztálya eljárást indított a büntető törvénykönyv 279. cikke - közúti közlekedés akadályozása - alapján. A rendőrség közlése szerint a jogellenes demonstráció fő szervezőjét azonosították, de egyelőre senkit sem vettek őrizetbe. Az ügyben tart a nyomozás.

(MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

 

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!