Családi örökség? - megdöbbentő eredményt hozott az öngyilkossággal kapcsolatos genetikai kutatás
Tudta, hogy Ernest Hemingway családjában öten is öngyilkosok lettek?
Családi örökség? - megdöbbentő eredményt hozott az öngyilkossággal kapcsolatos genetikai kutatás

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2020. 11. 30.
Az öngyilkosság kockázatát növelő 22 gént azonosítottak amerikai kutatók.

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 
116-123 lelki elsősegély szolgálatot. 

Minden 11. percben megöli magát egy amerikai, ez naponta 132, évente több mint 48 ezer élet - írta a medicalxpress.com.

Az egyik tényező a családi előtörténet, talán a leghíresebb példa Ernest Hemingway és rokonai.

Az író 1961-ben lett öngyilkos, de ugyanígy ért véget az élete apjának, nővérének, fivérének és egy unokahúgának, három nemzedék alatt öten lettek öngyilkosok.

Rajtuk kívül világszerte családok ezreiben ismétlődik a tragédia, ezért a tudósok fontosnak érezték a háttérben lévő genetikai okok felderítését.

Az American Journal of Psychiatry című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt a Utah-i Egyetem mentális egészség kutatóintézetének munkatársai készítették. Több mint 20 olyan gént azonosítottak, amely szerepet játszhat az öngyilkosságban. A kutatás - mely az egyik első átfogó genomelemzés volt a témában - genetikai kapcsolatot talált az öngyilkossággal kapcsolatba hozott betegségekkel és viselkedésekkel, többek között a bipoláris zavarral, a skizofréniával és az autizmussal.

Félig a genetika tehet róla

Megállapították, hogy az öngyilkossági hajlam részben örökölhető és a környezeti hatásoktól függetlenül jelentkezik egy-egy család generációiban.

Noha a stressz, a magány, a pénzügyi gondok, a gyerekkori traumák és más környezeti hatások szerepet játszhatnak az öngyilkosságban, a tudósok régóta sejtik, hogy más tényezők is fontosak lehetnek.

"Amikor elmondom az embereknek, hogy az öngyilkosság kockázatának 45-55 százalékban genetikai oka van, nagyon meglepődnek. Azt mondják, dehogy, mert az állásuk elvesztése, a reménytelenség vagy a szakítás miatt végeznek magukkal az emberek.

Nos, ha a szakítás lenne az öngyilkosság oka, már nem élnénk"

- magyarázta Douglas Gray, a tanulmány társszerzője, gyermekpszichiáter, az öngyilkosságmegelőzés szakértője.

Korábban a kutatócsoport 43 magas kockázatú család vizsgálatával négy génvariánst azonosított, amely növelheti az öngyilkosság esélyét. A kutatás az emberi genom egyes specifikus szakaszaira összpontosított.

Sosem volt ennyire átfogó kutatás még

Anna R. Docherty pszichiáter, genetikus és kollégái  3413 öngyilkosság miatt elhunyt mintái alapján DNS-változatok millióit elemezték az új kutatásban. Az elhunytak egy részének voltak a családjában öngyilkosok, másoknak nem.

Ez volt az eddigi legnagyobb genetikai minta, amelyet a témában elemeztek. A mintákat összevetették több mint 14 ezer Utah államon kívüli ember DNS-ével, akik nem öngyilkosság miatt haltak meg. Megvizsgálták az elhunytak hajdani mentális betegségeit is.

A több millió genetikai változat tanulmányozásával (genome-wide association study, GWAS) 22 gént találtak, amely szerepet játszhat az öngyilkosság fokozott kockázatában.

A szakítás csak a végső szikra

Megállapították azt is, hogy az öngyilkosok esetében jelentősen fokozottabb volt az impulzivitás, a skizofrénia és a súlyos depresszió kockázata.

Hozzátették, hogy az öngyilkosság hátterében általában események láncolata áll.

"Kezeletlen mentális betegség, szerhasználat, a mindennapok stressze, elérhető lőfegyver, valamint egy végső szikra, például egy szakítás együtt vezethetnek a tragédiához"

- mutatott rá Grey.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!