Cáfolta a sajtóhíreket az agrárminiszter: továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása
Az ellenzék szerint meghátrált a kormány
Cáfolta a sajtóhíreket az agrárminiszter: továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása

Fotó: MTI/Mészáros János

2022. 08. 16.
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket

- írták.

A közlemény szerint a miniszter emlékeztetett arra, hogy az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. Nagy István hozzátette, hogy

Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag, a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folyik.

Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani - fogalmazott.

Csak veszélyhelyzetben

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31. után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy

természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos.

A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifaigény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók,

ha a 2022-re vonatkozó kitermelési terv végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

A miniszter kifejtette, hogy a magyar erdők folyamatosan növekednek, köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának, és annak, hogy Magyarországon Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik. 2 év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére jutott támogatás, 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfakészlet. Idén csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel. A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük - szögezte le Nagy István a közlemény szerint.

Az ellenzék szerint meghátrált a kormány

Közleményben üdvözölték ellenzéki pártok az agrárminiszter keddi, a kormány álláspontját megerősítő utasítását, amelynek értelmében az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása Az LMP azt írta, "megvédtük a védett erdőket", míg a Párbeszéd értékelése szerint meghátrált a kormány. A főpolgármester a józan ész irányába tett lépésnek nevezte a fakivágás rendeletének "módosítását".

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!