Bemocskolja Isten nevét a Demokratikus Koalíció plakátkampánya?
Mit mond a Biblia Isten nevének használatáról?
Bemocskolja Isten nevét a Demokratikus Koalíció plakátkampánya?

Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc//Hetek

2024. 03. 06.
Egészen meghökkentő szintre süllyesztette a politikai kultúrát a Demokratikus Koalíció, miután Isten? Haza? Pedofília! címmel plakátkampányt indított, amelyben a magyar kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt próbálják támadni, valamint a saját gyermekvédelmi javaslataikat népszerűsíteni – ám olyan stílusban, ami villámgyorsan kiváltotta még a saját ellenzéki szövetségeseik megrökönyödését és felháborodását is. A plakátkampány kapcsán azonban felmerült a kérdés, hogy vajon mire lehet és mire nem lehet Isten nevét felhasználni.

Szombaton jelentette be a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc, hogy egyszerre két országos plakátkampányt is indít március 1-jétől, amellyel arra akarják a saját állításuk szerint felhívni a figyelmet, hogy szerintük a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának pedofilbotrányának a felelőse Orbán Viktor. A DK elnöke a posztjában azt írta, hogy az egész országban óriásplakátokon mutatják meg a Fidesz valódi arcát. Nos ezeken a plakátokon az Isten? Haza? Pedofília! felirat látható, valamint a miniszterelnök fotója – alul pedig a felirat, hogy készült a Demokratikus Koalíció megbízásából. A másik plakátverziót Dobrev Klára jelentette be, ezen szintén Orbán Viktor látható, mellette a felirat, hogy pedofilmentegető, alatta pedig a párt által kínált alternatíva: az európai gyermekvédelem.

Gyurcsány Ferenc a posztjában arról írt, hogy szerinte az őszinteségnek a szikrája sincs meg a Fideszben és az "Semjén-féle" kereszténydemokrata pártban. Szerinte az irodáik falára felfüggesztett feszület is szégyellné magát, hogyha látná a „sok istentelen disznóságot, lopást, hazugságot, amit elkövetnek nap mint nap”. A pártelnök már a parlamentben is arról beszélt, hogy szerinte a miniszterelnök egy pedofilhálózatot vezet.

A Momentum elnökének hányingere van ettől

A plakátkampány nagyon sokaknál kiverte a biztosítékot. Még Donáth Anna, a Momentum elnöke is azt mondta, hogy a kegyelmi botrány miatti felháborodásukban sem süllyedhetnek le ugyanarra a szintre, amelyen szerinte a kormány van. Mint fogalmazott, neki hányingere van a DK „gyűlöletkeltő, feleslegesen bántó” plakátjaitól, amellyel azt üzeni, hogy pedofilok állnak szemben a nem pedofilokkal. Az ügyre szintén reagált Ungár Péter, az LMP társelnöke, aki szerint Donáth Anna kritikája sok szempontból igaz, de közben álszentnek is tartja, mert a Momentum pedig pedofideszes felirattal jelent meg az Országgyűlésben, valamint pedofilmentegetőnek nevezte Novák Katalint is. Ungár arra kérte a választókat, hogy ne dőljenek be a Momentum ellentmondásos valótlanságainak.

Elhasznált kifejezések, a pedofília relativizálása

Mielőtt rátérnénk adásunk fő mondanivalójára, Isten nevének használatával kapcsolatosan, azért fontos leszögezni, hogy a plakátkampány több szempontból is visszás. Habár valóban óriási a társadalmi felháborodás a pedofil botrányok miatt, azt állítani a kormányról, vagy bármely politikusról, hogy ő pedofilbarát, pedofil, vagy pedofilhálózatot működtet – egyszerűen valótlanság. Még akkor is az, ha a kritika tárgya az, hogy sokkal szigorúbban kellene eljárni az ilyen jellegű ügyekben. A most feltárt bűncselekmények sem bizonyítják, hogy bármilyen pedofilhálózat működne Magyarországon, ahogyan az is minimum komoly bűncselekmény volna, ha valaki pedofil bűnelkövetőknek akarna szándékosan segíteni. Az a gond a pedofilozással, hogy ezt a rendkívül súlyos bűncselekményt elbagatellizálja éppen úgy, amikor a náci kifejezést elhasználták a politikai csatározások során és kiüresítették magát a fogalmat. Ma már nem is igazán jelent semmit az, hogy náci – holott eredetileg, egy rendkívül súlyos történelmi bűn kapcsolódott hozzá. Azzal egészen biztosan nem lehet hatékonyan elősegíteni a gyermekvédelmet, hogyha a pedofíliát relativizálni kezdjük, és politikai fegyverként minden ellenfelünkre rámondjuk azt, hogy ő pedofil, minthacsak a szinonimája volna annak, hogy ő a politikai ellenfél per pillanat.

Egy másik, és ugyancsak fontos szempont, hogy a Független Kisgazdapárt jelszavánál, pont a család kifejezést kicserélni pedofíliára, találó retorikai húzásnak is tűnhet, de sokkal inkább ízléstelen. Ahogy ezt a fertelmes bűnt egy sorban említeni Magyarországgal, a hazánkkal, valamint magával Istennel. És itt térünk rá a Bibliára, Isten nevével nem lehet csak úgy játszani a politika színpadán, nem lehet azzal visszaélni, azzal dobálózni. Sem az álkeresztényeknek, akik a bűncselekményeiket azzal akarják takargatni, hogy Istenre hivatkoznak, és magukat kereszténynek mondják, de azok is éppúgy ezt a hibát, sőt bűnt követik el, akik politikai kampányukban furkósbotként használják Istennek a nevét.

A Tízparancsolat tiltja

A Szentírásban nagyon sok igeszakasz vonatkozik Isten nevére, annak képviseletére, felmagasztalására, dicsőítésére – de talán a legfontosabb, és mindenki által jól ismert rész a Tízparancsolatban található. Mózes második könyvének 20. fejezetében található a következő igerész: „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd: mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” Bár sokan nem ismerik ezt a parancsot a Tízparancsolatból, mégis nagyon komoly megfogalmazásban olvasható Isten figyelmeztetése – nem hagyja büntetlenül Isten azokat, akik hiába veszik fel az Istennek a nevét. Függetlenül attól, hogy az illető hisz-e Istenben, vagy sem. A hírek szerint Gyurcsány Ferenc nem tartja magát istenhívőnek, vagy kereszténynek – éppen ezért visszás, hogy rendre a Bibliára hivatkozva igyekszik lefolytatni a politikai harcait. Isten neve szent, a zsidóság számára tilalom is volt éppen a parancsolat miatt, hogy kiejtsék Istennek a héber nevét, pont azért, hogy ezt a bűnt véletlenül se kövessék el.

Mára sajnos a köznyelv is rendre használja indulatkifejezéseknél is, káromkodáshoz – ám a tilalom nem csak erre vonatkozik, hanem azokra – az akár politikai kampányokra is, amelyben nem a megfelelő módon használják, nem a megfelelő célra – Istennek a nevét.

Szenteltessék meg a Te neved!

Hogy még egy közismert példát hozzak a Bibliából – amikor Jézus imádkozni tanítja a tanítványokat, akkor a Miatyánk kezdetű ima első sora is azzal ér véget, hogy a mennyekben lakozó Istennek a neve szenteltessék meg. Ennek a megszentelődésnek az emberek között kell megvalósulnia a mi szempontunkból, hogy annak használata tiszta és szent módon történjen, ne legyen elhasználva, kiforgatva, megbecstelenítve. Akár azzal, hogy az ember szégyenteljes cselekedetei leplezésére használja, akár úgy, hogy ocsmány bűnökkel összefüggésben említi őket. Már ha el akarjuk kerülni Istennek a kilátásba helyezett büntetését.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!