Bekeményítenek a britek: akár 300 ezerrel kevesebben telepedhetnek majd le évente ezután
Bekeményítenek a britek: akár 300 ezerrel kevesebben telepedhetnek majd le évente ezután

Illusztráció (Forrás: Shutterstock/1000 Words)

2023. 12. 05.
Jelentősen szigorítja a legális bevándorlás feltételeit a brit kormány. A tervek között szerepel a szakképzett külföldi alkalmazottak kötelező minimális javadalmazásának komolyabb mértékű emelése a munkavállalói vízum kiadásának feltételeként.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

James Cleverly belügyminiszter elmondta: az intézkedések között szerepel az is, hogy januártól a brit egyetemeken tanuló külföldi hallgatókhoz nem csatlakozhatnak automatikusan általuk eltartott hozzátartozóik. Ez alól csak azok kaphatnak kivételt, akik kutatóként meghatározott posztgraduális kurzusokon vesznek részt.

E terv alapelveit a brit kormány már korábban kidolgozta, de most kiegészíti azzal az intézkedéssel, amelynek alapján az egészségügyi rendszer szakápolói és gondozói hálózatában dolgozó külföldiek sem hozhatják Nagy-Britanniába családtagjaikat eltartottként. Cleverly elmondta: a szeptemberrel zárult egy évben 125 ezer eltartott hozzátartozó csatlakozott a brit beteg- és idősgondozói rendszer hozzávetőleg százezer külföldi munkavállalójához, és a kormány becslései szerint az így Nagy-Britanniában letelepedett családtagok alig negyede dolgozik.

A szigorítási tervek fő elemei között szerepel az is, hogy jövő tavasztól a szakképzett külföldi munkavállalóknak - az egészségügyi gondozó személyzet kivételével - a brit munkaadók évente legalább 38 700 font (17,2 millió forint) javadalmazást kötelesek fizetni a munkavállalói vízum kiadása fejében. A külföldiek legális nagy-britanniai munkavállalásának jelenlegi alsó fizetési határa 26 200 font (11,6 millió forint).

A kormány becslései szerint ha ezek a szigorítások már tavaly érvényben lettek volna, az elmúlt egy évben érkezett bevándorlók közül több mint 300 ezren nem tudtak volna letelepedni Nagy-Britanniában. 

(MTI / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!