Bejelentés: már 4 magyar érintettségű túszról lehet tudni, akik Gázában raboskodnak
Szijjártó Péter tájékoztatott az új információkról
Bejelentés: már 4 magyar érintettségű túszról lehet tudni, akik Gázában raboskodnak

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

2023. 10. 27.
Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.

A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Jerevánba, hogy magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk, és minden, ideiglenesen Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak felajánlották a kimenekítés lehetőségét, azokat pedig mind hazahozták, akik ezzel élni kívántak.

"Sajnos az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász túszokat is ejtett. Az izraeli hatóságok előtt számos rendkívül súlyos kihívás áll jelenleg, ezek közül az egyik a túszok azonosítása" - emelte ki.

Aláhúzta: most 225, Gázában fogva tartott túsz szerepel a nyilvántartásban,

akik között harminc gyerek is van.

Négy magyar érintettségű túszról tudnak

"Sok esetben még maguk a családok sem tudnak bejelentést tenni, hiszen több esetben előfordult az, hogy komplett családot raboltak el, vagy az elrabolt személyen kívüli családtagok mind meghaltak, ezért fordulhat elő az, hogy most már hosszú napokkal a terrortámadást és a túszejtést követően derülnek ki újabb és újabb információk" - mutatott rá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány a napokban három megkeresést is kapott arról, hogy magyar származású, illetve magyar állampolgársággal is rendelkező személyek is vannak a túszok között.

"Kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptunk információt"

- sorolta.

"Szóval négy magyar érintettségű túszról van tudomásunk, közülük kettő gyermek, ezekről a túszokról tehát kedden, szerdán és csütörtökön értesítettek minket, részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok" - tette hozzá.

Mindent megtesznek értük

Majd leszögezte, hogy folyamatos a kapcsolattartás a túszok kiszabadítása érdekében felállított izraeli munkacsoporttal és több más hivatallal, illetve az érintett családokkal is. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a magyar érintettségű túszok minél előbbi biztonságba helyezése érdekében.

"Mivel azonban a túszejtés sajnos szó szerint is életbevágó kérdés, és itt nagyon fontos biztonsági szempontok vannak, ezért megértésüket kérem, hogy ennél több információt jelenleg nem tudok adni. És nem is fogunk ennél több információt adni mindaddig, amíg a túszokról biztos információnk nincsen, illetőleg biztonságba nem tudtuk helyezni őket" - jelentette ki.

"Szeretném a legfontosabbat még egyszer megismételni. Jelenleg négy, magyar állampolgársággal is rendelkező, illetve magyar származású túszról van tudomásunk, és a kiszabadításuk érdekében minden lépést, amit eddig megtehettünk, azt megtettük. És őszintén reméljük, hogy az izraeli hatóságok, illetve a kiszabadításban szerepet vállaló szervezetek sikerrel tudnak járni" - összegzett.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!