Az összes holland rendőr nevét és elérhetőségét megszerezték külföldi hackerek
És ez nem minden
Az összes holland rendőr nevét és elérhetőségét megszerezték külföldi hackerek

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 10. 04.
Nagy valószínűséggel egy külföldi kormányszervezet vagy egy államilag támogatott hackercsoport állhat a holland rendőrség elleni kibertámadás mögött, amelynek során ellopták az összes rendőr nevét és elérhetőségét - jelentette ki a holland belbiztonsági és igazságügyi miniszter szerda este.

David van Weel, akit az NlTimes című holland hírportál is idézett, a parlamentnek küldött levelében hozzátette, hogy a hackerek más, a rendőrséggel közösen dolgozó holland kormánytisztségviselők - a többi között ügyészek és ügyvédek - elérhetőségét is megszerezték.

A nyomozásban részt vesz a hírszerzés (AIVD), illetve a katonai biztonsági szolgálat (MIVD) is

- tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy mindkét említett hivatal már korábban felhívta a figyelmet bizonyos országokból érkező esetleges hackertámadások kockázatára.
Az AIVD áprilisban közzétett, a 2023-as évről szóló jelentésében Kínából érkező kibertámadásokra figyelmeztetett, 2022-ben pedig az MIVD azt közölte, hogy az orosz állam által támogatott hackerek egy csoportja próbált adatokat megszerezni holland szervezetektől.

A szeptember végén történt kibertámadás során a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába.

Jóllehet az országos rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, azt mondta, "sok dolgozóról van szó", köztük takarítókról és recepciósokról is.
"A rendőrség azonnal biztonsági intézkedéseket léptetett életbe és a biztonsági szervekkel közösen mindent megtesz azért, hogy megvédje a rendőröket, és megelőzze a további károkat" - jelentette ki van Weel.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!