Az Egyesült Arab Emírségek után Szaúd-Arábia lehet a következő állam, aki elismerheti Izraelt
Libanon is rendezni akarja a kapcsolatot
Az Egyesült Arab Emírségek után Szaúd-Arábia lehet a következő állam, aki elismerheti Izraelt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 08. 17.
Az Egyesült Arab Emírségek példáját követve más közel-keleti országok is békemegállapodást köthetnek Izraellel, akár Szaúd-Arábia is - jelentette ki Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az NBC televíziónak adott interjújában vasárnap.

O'Brien hangsúlyozta: a Fehér Ház reméli, hogy a térség több országa is csatlakozik majd Izrael és az Egyesült Arab Emírségek néhány nappal ezelőtt bejelentett békemegállapodásához. Mint közölte, Donald Trump elnök, a tanácsadója, Jared Kushner és Mike Pompeo külügyminiszter is tárgyalásokat folytat erről a régió egyes vezető politikusaival.

"Úgy gondoljuk, hogy ez az a pillanat, amikor mások is csatlakozhatnak, és rendezhetik a viszonyukat Izraellel" - mondta. Azt azonban nem árulta el, hogy az amerikai kormányzat konkrétan mely országok vezetőivel egyeztet, csupán annyit közölt, lehetséges, hogy Szaúd-Arábia lehet a következő. "Remélem, hogy Szalmán (szaúdi) király és Mohamed bin Szalmán (trónörökös) figyelemmel követi a fejleményeket, és rájön, hogy ez nagyszerű lesz az egész muszlim világ számára" - fogalmazott.

A nemzetbiztonsági tanácsadó nem említett konkrét dátumokat a békemegállapodás résztvevői körének bővítéséről. Továbbá kiemelte, hogy az erről szóló egyeztetések

"a legkeményebb tárgyalások a világon".

Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti békemegállapodást - amelynek értelmében sor kerül a diplomáciai kapcsolatok felvételére - a héten jelentették be. 

A következő hetilapszámunkban külön foglalkozunk Izrael és az Egyesült Arab Emirségek békemegállapodásáról, melyben megszólaltattunk helyi evangéliumi keresztény és zsidó érintetteket is.

 

Libanon is nyitott a béketárgyalásokra

A libanoni elnök, Michael Aoun szombat este egy francia televizió kérdésére, miszerint nyitott-e arra, hogy békét kössön Izraellel, azt felelte:

"Attól függ. Vannak problémáink Izraellel, amiket először meg kell oldalnunk."

A kijelentés azért volt meglepő, mert a köztudottan Izrael-ellenes Hezbollah terrorszervezet több tagot is delegál a libanoni parlamentbe. Sokan, pont a Hezbollahot teszik felelőssé a bejrúti robbanásért, mert a robbanás helyszínén, a kikötőben tárolták a terrorszervezet fegyvereit.

Libanon mellett Kuvait, Omán és Katar is nyitott a béketárgyalásokra.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!