Történészek abban egyetértenek, hogy a megváltozott klíma közrejátszott a római köztársaság és a Ptolemaioszok egyiptomi uralmának meggyengülésében és bukásában.Gyorsíthatta a római köztársaság és a Ptolemaioszok egyiptomi uralmának bukását az alaszkai Okmok vulkán kitörése i. e. 43-ban egy új nemzetközi kutatás szerint.

A Julius Caesar római államférfi i. e. 44-ben történt halála körüli évek írott forrásai szokatlanul hideg időjárásról, rossz termésről, éhínségről, betegségekről, békétlenségről számolnak be a Földközi-tenger partjainál. Ezek a tényezők vezettek végül a római köztársaság és a ptolemaioszi Egyiptom bukásához. A történészek régóta sejtették, hogy a természeti jelenségek vulkánkitörés számlájára írhatók, de nem tudták megállapítani, hol, mikor és milyen erővel törhetett ki a tűzhányó.

Vulkánkitörés a világ egyik felén, birodalmi bukás a másikon

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői északi-sarkköri magmintákban talált tefra, vagyis vulkánok által kilövellt szilárd törmelékanyag elemzésével jutottak el oda, hogy az alaszkai Okmok vulkán i. e. 43-as, kalderát kialakító erupciója összfügghet a Mediterráneum eddig megmagyarázhatatlanul szélsőséges időjárásával.

Lenyűgöző dolog, amikor bizonyítékot találunk arra, hogy egy tűzhányó a világ másik felén kitör, ezzel hozzájárul a római köztársaság és a hellenisztikus egyiptomi állam bukásához és a római birodalom felemelkedéséhez

- mondta el a ScienceDaily.com-nak Joe McDonnell, a renói Sivatagkutató Intézet (DRI) tudósa, a kutatás vezetője.

A felfedezés tavaly történt a DRI jégminta-laboratóriumában, ahol McConnell és a svájci Michael Sigl egy mintában szokatlanul jó állapotban fennmaradt tefrára bukkantak. Ezután új vizsgálatokat végeztek grönlandi és oroszországi fúrások mintáin, melyeket még az 1990-es években gyűjtöttek és amerikai, dán és német intézetekben őriztek. Korábbi mérések eredményeit is figyelembe véve világosan kirajzolódott két kitörés, az egyik i. e. 45-ből, amelyik erőteljes, de rövid volt, és egy másik, sokkal hatalmasabb és elhúzódóbb esemény i. e. 43-ból, amelynek következményei több mint két további éven át nyomot hagytak a jégmintákban.

A második kitörést tovább vizsgálták a jégben talált tefra geokémiai elemzésével és megállapították, hogy a minták megegyeznek az Okmok alaszkai vulkán kitörésének apró szilánkjaival. Ez volt az elmúlt 2500 év egyik legpusztítóbb erupciója.

Hideg, éhínség és élelemhiány a kitörés nyomában?

Ezután brit, svájci, ír, német, dán, alaszkai és connecticuti történészek és természettudósok az egész világról összegyűjtötték a különböző tudományágak bizonyítékait: többek között fák évgyűrűinek az éghajlatról tanúskodó adatait és barlangok kőzetrétegeinek mintáit. Számítógépes szimulációval vizsgálták a vulkáni tevékenység idő- és térbeli hatásait az adott időszakban, hogy jobban megértsék, hogy befolyásolta az esemény az éghajlatot és a történelmet.

Eredményeik azt mutatták, hogy az Okmok kitörése utáni két év az északi félteke utolsó 2500 évének egyik leghidegebb időszaka, az erupció utáni évtized a negyedik leghidegebb volt. A klímamodellek szerint a nyár és az ősz akár átlagosan hét Celsius-fokkal is hűvösebb lehetett, a csapadék nyáron 50-120 százalékkal, ősszel akár 400 százalékkal haladta meg a szokásost Dél-Európában.

"Valószínű, hogy a szélsőséges esőzések és a hideg csökkentették a termés mennyiségét, élelmezési problémákhoz vezettek. Ez megmagyarázza a korabeli források hidegről, éhínségről, élelemhiányról és betegségekről szóló beszámolóit" - mutatott rá Joe Manning, a Yale Egyetem történésze.

A tanulmány szerzői elismerik, hogy egyéb tényezők is hozzájárultak a római köztársaság és a Ptolemaioszok Egyiptomának bukásához, az Okmok második, hatalmas erupciója és következményei azonban tagadhatatlanul jelentős szerepet játszottak.

(MTI/Hetek)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti: