A Néppárt akarja eldönteni, hogy ki legyen Magyarország miniszterelnöke?
Vélemény
A Néppárt akarja eldönteni, hogy ki legyen Magyarország miniszterelnöke?

Forrás: X/EPP Group//Philippe BUISSIN/EP

2024. 10. 10.
A politikában megszokott, hogy az ellenfelek éles kritikával illetik egymást, bírálják a másik véleményét, a kormányok teljesítményét, képviselők kijelentéseit. Az Európai Néppárt és a vezetése viszont most már közvetlenül beavatkozik a magyar belügyekbe, és nyíltan felszólította a miniszterelnököt a távozásra. Mindezt annak ellenére, hogy mindössze pár hónapja, hogy a legutóbbi választáson ismét a kormánypártok győztek.

Ez egy véleménycikk.

Az Európai Néppárt már hetek óta készült arra, hogy szerdán a magyar miniszterelnök, mint az Európai Unió Tanácsának soros elnöke Strasbourgban az Európai Parlamentben elmondja majd programismertető beszédét. A plenáris ülés napján a pártcsalád oldalain egymás után jelentek meg a kritikus posztok arról, hogy milyen a sajtószabadság és a korrupció helyzete Magyarországon. 

A bírálatok viszont már a közösségi oldalon is előbb személyeskedésbe, majd egyenesen a magyar belügyekbe való közvetlen beavatkozásba csaptak át. Az egyik bejegyzés például arról szólt, hogy Orbán Viktor maga a probléma, míg egy másikban az olvasható, hogy megbukott, mint nemzeti vezető. Az egyik legmeghökkentőbb poszt pedig nyíltan azt üzeni a magyar kormányfőnek, hogy: IDEJE TÁVOZNI. 

 

Távoznia annak a kormányfőnek, akit a magyar választópolgárok legutóbb két éve, már negyedjére választottak meg kétharmados többséggel. A kérdés nem az, hogy lehet-e bírálni a magyar kormányt és a miniszterelnököt Brüsszelből és Strasbourgból, vagy sem. Hanem az, hogy vajon az európai képviselők komolyan gondolják-e bármennyire a jogállamisággal és demokráciával kapcsolatos aggodalmaikat, vagy sem. 

Az Orbán Viktor által vezetett párt 2022-ben óriási előnnyel nyerte meg a választást. Nem kell ennek örülni, de el kell fogadni, hogy Magyarországon van csaknem 3 millió választópolgár, aki őt választotta meg az ország vezetőjének. A szavazók abszolút többsége. 

De még júniusban is az európai parlamenti választáson is a Fidesz-KDNP listájára érkezett magasan a legtöbb szavazat. Nem lehet elvitatni azt, hogy a kormánypártoknak van egy masszív társadalmi támogatottsága.

Amikor tehát az Európai Néppárt ezt figyelmen kívül hagyva szólítja fel a kormányfőt, egy megalázó stílusban a távozásra - az a magyar demokrácia elleni támadás is. 

Ezt tetézte Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője azzal, amikor a beszédében először arról lamentált, hogy a Fidesz márpedig veszített az uniós választásokon, mert csökkent az EP-képviselőinek a száma, majd kerekperec kijelentette, hogy: Orbán Viktor a múlt, és Magyar Péter a jövő. 

 

A nagy kérdés viszont az: ezt ő akarja eldönteni Strasbourgból? Hogy ki legyen Magyarország következő miniszterelnöke? Ezentúl Brüsszelben egy birodalmi testület választ majd helytartót a hazánkban? Hogy kell ezt elképzelni? 

Hogy ki lesz Magyarországon a következő miniszterelnök, ezt nem tudjuk. Bárki is lesz, az csak a magyar emberek döntése révén lehet, nem pedig az EU vezetőinek diktátuma miatt. Mert ellenkező esetben Magyarország nem egy független és szabad nemzet, hanem egy uniós gyarmat. És ezt a hozzáállást, a szuverenitásunk és demokráciánk védelme miatt pártszimpátiától függetlenül kellene minden magyarnak kategorikusan visszautasítania. 

Magyar Péternek talán imponál ez az uniós hátszél, és a birodalom abszolút támogatása - ha viszont az ő segítségükkel akar hatalomba kerülni Magyarországon, akkor jól teszi ha vigyáz - mert ezek a fura urak őt is bármikor le fogják cserélni, ha az érdekük úgy kívánja. Csak akkor már nem lesz olyan jogi és demokratikus szuverenitás, ami őt ettől megvédené. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!