43 éves lett a magyar futball-legenda, Gera Zoltán
43 éves lett a magyar futball-legenda, Gera Zoltán

Forrás: Youtube/M4 Sport

2022. 04. 22.
Ma ünnepli 43. születésnapját Gera Zoltán, aki a hazai futballtörténet egyik legkiemelkedőbb játékosa, a 2000-es évek magyar labdarúgásának legsikeresebb legendája: 97-szeres válogatott, 3-szoros magyar bajnok, akit az angolok Magic Magyarként emlegetnek.

Gera 2002-ben kapott első ízben meghívót a nemzeti válogatottba, és 97 találkozó alkalmával összesen 26 gólt szerzett.

Karrierjének egyik emlékezetes pillanata volt, amikor a szurkolók a 2016-os Eb legszebb góljának választották a portugál kapuba bevitt elképesztő találatát.

Sikeres labdarúgói pályafutása végén, 2019. novemberében került sor hivatalos búcsúztatására az új Puskás Aréna avatóünnepségén, ahol az általa nyújtott fantasztikus sportteljesítményről elmondta:

„Annyit gyorsan hadd mondjak el, hogy mindenekelőtt Jézus Krisztusnak köszönhetem, hogy itt vagyok – ez az első dolog. Amit elértem mindent neki köszönhetek! És természetesen családomnak; szüleimnek; csapattársaimnak, akik itt játszanak, akik ezelőtt, sok évvel ezelőtt együtt játszhattam velük; edzőimnek, akik segítettek ebbe a pályafutásba; és utoljára hagytam benneteket: szurkolókat. Köszönök mindent nektek!”

A korszakos futballista visszavonulása után a magyar válogatott edzői stábjában tovább folytatta a hazai labdarúgásért végzett áldozatos munkáját. 2019 nyarától a U21-es magyar válogatott szövetségi edzőjeként tevékenykedik.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!