2031-ben a Csendes-óceánba küldik a Nemzetközi Űrállomást
2031-ben a Csendes-óceánba küldik a Nemzetközi Űrállomást

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 02. 02.
Frissen publikált tervek szerint a NASA 2030 végéig kívánja folytatni a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetését. Utána azonban a Csendes-óceán kies területére, a Nemo-ponthoz irányítanák az ISS-t, ahol majd véget ér az űrállomás több évtizedes pályafutása. A 2000-ben beüzemelt állomás 227 tengeri mérföld magasságban kering a Föld felett, és 19 különböző országból több mint 200 űrhajós tartózkodott ez idáig a fedélzetén.

A NASA közleménye szerint a Nemzetközi Űrállomást piaci szereplők fejlesztései váltanák fel, amelyek az együttműködés és a tudományos kutatás új helyszíneiül szolgálnak a jövőben.

„A magánszektor műszakilag és pénzügyileg is képes az alacsony Föld körüli pályára szánt (…) objektumok fejlesztésére és üzemeltetésére, a NASA közreműködésével. Várjuk, hogy megosszuk tapasztalatainkat (…) a magánszektorral, hogy segíthessük biztonságos, megbízható és költséghatékony űrállomások kifejlesztését”

– fogalmazott Phil McAlister, a NASA kereskedelmi ügyekért felelős igazgatója.

A Jules Verne, vagy magyarosan Verne Gyula, „Húszezer mérföldnyire a tenger alatt” című regényében szereplő Nemo kapitányról elnevezett Nemo-pont az óceánnak a szárazföldtől legtávolabbi pontja. A Nemo-pont már több űrhajónak szolgált a vízi sírjául.

A terület körülbelül 3000 mérföldre húzódik Új-Zéland keleti partjaitól és 2000 mérföldre az Antarktisztól. Becslések szerint az európai országok, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán 260-nál is több űrszemetet süllyesztett el a térségben 1971 óta.

A jelentés szerint a Nemzetközi Űrállomás olyan manővereket hajt majd végre, hogy adottak legyenek „biztonságos légköri belépés” feltételei.

A hivatalos jelentés szerint 2031 januárjában fog az űrállomás az óceánba csapódni. Addig is tovább folynak a tudományos megfigyelések a fedélzeten.

 (CNN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!