2016 óta nem érkezett annyi illegális bevándorló az EU-ba, mint idén
Több mint 350 ezer fő
2016 óta nem érkezett annyi illegális bevándorló az EU-ba, mint idén

Forrás: Shutterstock/Anjo Kan

2023. 12. 12.
Az Európai Unió külső határain jelentősen megnőtt, elérte a 355 300-at az illegális határátlépések száma 2023-ban. Az adatok már az év első 11 hónapjában 17 százalékkal meghaladták a 2022-es számokat, egyúttal 2016 óta a legmagasabb értéket jelentik - közölte az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex hétfőn.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

A varsói központú uniós ügynökség jelentése szerint a Földközi-tenger középső medencéjében kialakult, főként Olaszországot érintő migrációs útvonal volt a legforgalmasabb 2023-ban. Ezen a migrációs útvonalon a nemzeti hatóságoknak 152 211 alkalommal kellett intézkedniük az év első 11 hónapjában, ami 16 százalékos emelkedést jelent egy év alatt. Novemberben 7862-en próbálkoztak itt az illegális határátlépéssel, októberben 9585-en.

A Földközi-tenger keleti medencéjében kialakult, főként Görögországot és Ciprust érintő migrációs útvonalon az év első 11 hónapjában 52 570 illegális határátlépést észleltek, ami 48 százalékkal magasabb a tavalyi számoknál. Ezen a szakaszon novemberben 4090 alkalommal kellett intézkedniük az illetékes hatóságoknak, míg októberben 7061-szer.

Az év első tizenegy hónapjában a nyugat-balkáni országokon keresztülhaladó migrációs útvonalon 98 651 illegális határátlépési kísérletet vettek nyilvántartásba. Az adat az előző év azonos időszakához képest 28 százalékos csökkenést mutat. Ezen az útvonalon novemberben 1881-en próbálkoztak bejutni az unió területére, amíg októberben 17 656-an.

A Földközi-tenger nyugati medencéjében kialakult, főként Spanyolországot érintő migrációs útvonalon 13 507-en lépték át jogszerűtlenül az unió külső határait idén, ez 2 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Novemberben itt 1306-an, októberben 1821-en próbálkoztak.

Kimagasló volt a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken észlelt illegális migrációs beáramlás is. Itt az illetékes hatóság idén ez idáig 32 422 illegális határsértést észlelt, ami több mint kétszerese (116 százalék) a tavalyinak.

Ugyanitt novemberben 4692 illegális migránsól érkezett jelentés, míg októberben 13 006-ról - írták.

A január és november közötti időszakban az Egyesült Királysággal közös tengerszakaszon 58 317-en próbálkoztak az átkeléssel, ami 14 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakának számaitól. November folyamán itt 3585-en vágtak neki a tengeri átkelésnek, októberben 8220-an.

Az Európai Unió keleti, Fehéroroszországgal közös határán januártól novemberig - a tavalyi azonos hónapokban feljegyzett adatokhoz képest - 10 százalékos csökkenést regisztráltak. Itt 5352-en lépték át illegálisan az EU keleti határait idén. Novemberben 197-en próbálkoztak ezzel, amíg októberben 448-an.

Idén minden illegális migrációs útvonalon a szíriaiak, a guineaiak és az afganisztániak voltak a legtöbben, akik az Európai Unió területére próbáltak jutni - tette hozzá legfrissebb jelentésében az uniós határ- és partvédelmi ügynökség.

(MTI / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!