12 éves zsidó kislányt erőszakoltak meg Franciaországban
12 éves zsidó kislányt erőszakoltak meg Franciaországban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 06. 21.
Emmanuel Macron francia elnök közölte, hogy a francia iskolákat az "antiszemitizmus veszedelme" fenyegeti, miután a rendőrség tájékoztatása szerint gyűlölet-bűncselekményt követtek el egy 12 éves zsidó kislány ellen. Haim Korsia, Franciaország főrabbija közölte, elszörnyedt az eset miatt.

A kislány a rendőrségnek elmondta, hogy múlt szombaton a Párizstól északnyugatra fekvő Courbevoie város egyik parkjában volt egy barátjával, amikor három fiú - két 13 és egy 12 éves - odament hozzá, akik magukkal vonszolták egy elszigetelt helyre, majd antiszemita szidalmakkal illették és megerőszakolták - írja a BBC.

A fiúkat hétfőn tartóztatták le, kettejüket csoportos nemi erőszakkal, antiszemita sértegetéssel és erőszakkal, valamint halálos fenyegetésekkel vádolták meg. A francia média arról számolt be, hogy az egyik támadó azzal fenyegette meg a lányt, hogy megöli, ha a rendőrséghez fordul.

A támadásra válaszul szerdán tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak az antiszemitizmus ellen, és transzparenseket vittek magukkal, köztük olyat is, melyen ez állt: „A húgod is lehetett volna.”

Macron a Courbevoie-i támadásról a Minisztertanács szerdai ülésén beszélt, ahol felkérte Nicole Belloubet oktatási minisztert, hogy a következő napokban biztosítsa, hogy az iskolákban párbeszédet folytassanak a rasszizmus és a zsidógyűlölet témájában, hogy megakadályozzák a „súlyos következményekkel járó gyűlöletkeltő beszéd” beszivárgását az osztálytermekbe. Belloubet asszony később az X-en azt írta: „Határtalan borzalom... Nemi erőszak, antiszemitizmus: ennek a bűncselekménynek minden része felháborító”.

(BBC / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!