hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így nyert választást Svédországban az egykori rasszista párt
A Svéd Demokraták fő témája a bevándorlás
Így nyert választást Svédországban az egykori rasszista párt

Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták elnöke. Miniszterelnök lehet a radikális jobboldali politikus.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 09. 15.
Történelmük legnagyobb választási sikerét érte el a svéd radikális jobboldal, amelyet most először a konzervatív és liberális pártok koalíciója is befogadott. A korábban szélsőséges, rasszista pártot a 2005-ben megválasztott Jimmie Åkesson pártelnök alaposan megtisztította, miközben fő témájuk, a bevándorlás kérdése a svéd társadalom központi témájává vált. A Svéd Demokraták volt külügyi igazgatóját kérdeztük a siker okairól.

Amikor ön csatlakozott a Svéd Demokratákhoz, egy elutasított, extrém párt voltak. Most úgy néz ki, hogy kormányra kerülhetnek a konzervatív koalíció legerősebb pártjaként. Gondolta volna ezt 15 éve?

– Nos, akkor a pártunk támogatottsága 1,4 százalék volt, esélyünk sem látszott bekerülni a parlamentbe. Aztán minden választáson egyre jobban szerepeltünk, először az Európai Parlamentbe küldhettünk képviselőket, majd 2010-ben a svéd parlamentbe is bejutottunk.

Névjegy – Kent Ekeroth

Közgazdász, politikus. 2006-ban csatlakozott az akkor még parlamenten kívüli Svéd Demokraták (SD) párthoz. 2010 és 2018 között az SD parlamenti képviselője, a párt külügyi szóvivője. Malmőben született, édesanyja zsidó bevándorlócsalád tagja, a nyolcvanas években érkezett a volt Szovjetunióból Svédországba. Ekeroth részt vett 2013-ban az Izrael Szövetségesei Alapítvány budapesti konferenciáján, és az elmúlt években hosszabb időt töltött Magyarországon. Mint lapunknak elmondta, idén szeretne visszatérni a politikába, először helyi szinten.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!