hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tényleg a „besúgók országa” lennénk?
Spicli magyar társadalom?
Tényleg a „besúgók országa” lennénk?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 05. 24.
„Elfogadta a magyar parlament azt a törvényjavaslatot, mely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy a hatóságoknak névtelenül jelentsenek a gyermeket nevelő azonos nemű párokról” – kezdődik a Bloomberg News nemrég megjelent cikke. Az amerikai hírügynökség nem először jelentet meg negatív hangvételű cikket hazánkról.

De vajon mi áll az intenzív nemzetközi médiafigyelem mögött, és miről is szól pontosan a nemrég elfogadott, „rettegett” törvényjavaslat? Tényleg mi lennénk a notórius feljelentők és besúgók országa? 

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

„A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényjavaslat” 2023 februárjában került az országgyűlés elé. A Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott kezdeményezést április 11-én fogadta el a parlament. A címet olvasva sokakban akár meg is elevenedhetne a kommunista titkosrendőrségi besúgók és házmesterek kora, mikor a jószomszédi viszony könnyedén vált iszonyattá, hiszen a Kádár-kor egyik alappillérét épp a besúgóhálózat jelentette. De miért is volt szükség a törvényjavaslat megalkotására? Miért éppen most, miért éppen így írta meg a jogalkotó azt a tervezetet, mely bevezeti hazánkban a belső visszaélés-bejelentési rendszert?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!