hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hat kiló marhahúsért egymillió forint
Erdélyi Róbert és a Tuning Burger Bar története
Hat kiló marhahúsért egymillió forint

Fotók: Erdélyi Róbert / Tuning Burger

2022. 04. 07.
Erdélyi Róbert a pandémia alatt sem engedett a minőségi vendéglátásból. A több mint három és fél évtizedes tapasztalattal rendelkező étteremtulajdonossal személyes történetéről, benyomásairól és ars poeticájáról beszélgettünk.

Hogyan kerültél a vendéglátásba, mi előzte meg a Tuning Burger Bar nyitását?

– Már tizenhárom-tizennégy évesen belecsöppentem a szakmába, mivel édesanyám is vendéglátós volt, némi túlzással az anyatejjel szívtam magamba az egész hivatást. Nem volt számomra kérdés, hogy ez lesz az én utam, szakmám és hivatásom. Felszolgálóként dolgoztam tizenöt éven keresztül, voltak üzletvezetői sikerélményeim is, ebben a pozícióban hat éven keresztül tevékenykedtem.

Tizenöt éve éreztem, hogy több van bennem, és megnyitottam az első saját vendéglátóhelyemet, egy kis kávézó formájában, néhol több, de inkább kevesebb sikerrel, és ezzel együtt számtalanszor megfizettem a tanulópénzt. Így jutottunk el 2014-ig, amikor a Tuning Burger mint brand megszületett. Végső elkeseredésemben szántam rá magam erre a projektre, ha úgy tetszik a mélységből feltápászkodva. Adott volt egy üzlethelyiség a Akácfa utcában, amivel kezdeni kellett valamit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!