Szaúd-Arábia csak 2019 óta enged be utazókat turisztikai célokból; ezt megelőzően csupán munkaügyben, illetve a zarándoklatokra érkezhettek látogatók. Nem voltak rászorulva a turizmusra, a turistavízumok kiadása előtt is a muszlim hadzs zarándoklat okán tízmilliós nagyságrendben érkeztek az országba külföldről. A nyitás elsősorban Muhammad bin Szalmán koronaherceg reformigyekezetének tudható be. Az azóta eltelt néhány év során a szaúdi nők volán mögé ülhettek, és eltörölték az abajatörvényt is, így a hölgyeknek nem kötelező többé a teljes alakot fedő lepel. Ez utóbbi újítás ugyanakkor nem nagyon hatott a szaúdi nőkre: a többség máig arcot is fedő, csupán a túlzott smink által kiemelt sötét szemeket felvillantó tradicionális ruhákban jár. Ez is jól mutatja, mennyire elszigetelt még ez az ország Arábia többi nemzetétől: sehol máshol nem tapasztaltunk ilyen szigort, mint az iszlám bölcsőjében.
Szaúd-Arábia méreteiből kifolyólag sem könnyen felfedezhető ország. A Magyarországnál kb. 23-szor nagyobb nemzet (ami Európára vetítve Hollandiától a Krímig terjedne) bejárását több hét, számos repülőút és autóbérlés árán, illetve a klíma miatt csakis télen teljesíthettük. A táj egyébként csak a felkészült kutatónak javasolt (nemigen ajánlott e feszült vidék üdülésre).
Az arabság etnikai összetétele nehezen rekonstruálható; sem a tudományos bizonyítékok, sem a bibliai narratíva nem fed föl minden titkot. Úgy tűnik, sémi és nem sémi népek is keveredtek közéjük. Az izmáeli törzseket a középkori arab genealógia (származástan) képviselői nem is az ún. „igazi arabok” (áribá) közé sorolják (akiket elsősorban olyan délarab alakulatokkal azonosítanak, mint Sába vagy Himjár), hanem az ún. „arabizált arabok” (muszáribá) közé. Az izmaelita törzsek beazonosítása egyelőre nem teljes körű, Kédár tűnik a legbiztosabbnak, akinek leszármazottai feltételezhetően a Sínaitól Szaúd-Arábia északi részéig húzták föl sátraikat. Mivel azonban az ő örökségük behatárolása sem biztos, így nem is a legészakabbi területeket vettük célba.