„A jobboldalnak olvasni kell az ellenfél irodalmát, szakkönyveit, mert abból tudjuk megérteni, hogy mit csinálnak, miért csinálnak, és akkor tudunk mi ellenstratégiákat vagy taktikai lépéseket kidolgozni” – mondta a kormányfő a többnyire fiatalokból álló közönség előtt.
Arról Orbán Viktor már korábban is beszélt, hogy a jobboldal több évtizedes lemaradásban van a kultúrharc területén a baloldallal szemben, most azonban részletesebben is kitért ennek a folyamatnak az okaira, amelynek a határvonalát 1968-ban húzta meg. „A hatvannyolcasok kiadták a jelszót: Menetelés az intézményekbe! És elfoglalták az intézményeket. Azokat az intézményeket, ahol a gondolatokat megfogalmazzák, a gondolatokat termelik és formulázzák.”
Abban, hogy ez megtörténhetett, Orbán szerint „a NATO is ludas, mert a II. világháború után volt néhány ország, ahol komoly veszélye volt annak, hogy Sztálinék támogatásával és finanszírozásával Nyugat-Európában kommunista pártok hatalomra tudnak kerülni. Az amerikaiak mindenhol, ahol ez a veszély fennállt, kötöttek egy történelmi megállapodást, miszerint a hadsereg és a kormányzás a NATO-barát konzervatívoknál maradt, az igazságszolgáltatás, a szellemi élet, a könyvkiadás, az egyetemek meg mehettek a baloldalhoz.”