A Hagia Sophia főoltára felett Allah diadalát hirdetik a Korán-idézetek.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Közel egy évvel ezelőtt, 2021 decemberében jelent meg egy cikkem a Hetekben, amelyben szintén ezen témáról értekeztem összefoglalóan (lásd: A valódi Jézust kereste a pátriárka – egy VII. századi hitvédő a muszlim hódítás árnyékában, Hetek, 2021/49. szám). Jelen írásomban természetesen nem ezt szeretném megismételni, sőt több ponton inkább vitába fogok szállni korábbi önmagammal.
Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az utóbbi háromnegyed évben igen mélyen beleástam magam a VII. század történéseibe, ezeken belül is kifejezetten a teológiai vitákba, és több korábbi állításom is kiegészítésre, sőt felülírásra szorul. Korábbi cikkemben több alapvető adatot és előzményt említettem, ezekre sokszor maximum utalni fogok. Előre szeretnék elnézést kérni, ha a cikk picit „szaggatottabb” szerkezetű lesz, mindenkinek az előző cikkel együtt való olvasását javaslom, mert lényegében ahhoz írok egy kiegészítést.
Amire először szeretnék kitérni, az az előző cikkben tárgyalt monoenergizmus teológiai előzményei. Korábbi cikkemben azt állítottam, hogy Szergiosz konstantinápolyi pátriárka (akit egyébként – szintén téves állításommal szemben – nem Hérakleiosz nevezett ki pártiárkává, hanem ő már ezen tisztség birtokában volt Hérakleiosz trónra kerülésekor) volt lényegében az, aki az „egy tevékenység/működés” tanát kidolgozta. Ez azonban ebben a formában nem igaz, mert bár a monoenergizmus VII. századi pályafutását tényleg Szergioszhoz köthetjük, maga a formula jóval korábbi teológiai előzményekre megy vissza. Egészen visszavezethető Laodikeai Appolinarisz laodikeai püspökig, aki a IV. század második felében alkotott és az I. konstantinápolyi (II. egyetemes) zsinat eretnekként elítélte 381-ben. Nála az energeia egyfajta életet adó erő volt, amely mozgatja az emberi testet.
2022.11.25. (XXVI/47)
