hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hanuka üzenete: győzelem az elnyomás és az önfeladás felett
Kulifai Máté írása
A hanuka üzenete: győzelem az elnyomás és az önfeladás felett

Júdás Makkabeus győzelme Rubens festményén. (Forrás: Wikipédia)

2022. 12. 21.
Karácsonykor nemcsak Jézus születésére emlékezünk, hanem a Bibliában is szereplő téli ünnepre, a hanukára, amelynek 2200 éves üzenete ma is aktuális mind zsidók, mind keresztények számára.

János evangéliuma emlékezik meg arról, hogy Jézus hogyan ment fel a Templomba a templomszentelés, azaz a hanuka téli ünnepén. Az elbeszélés szerint a Messiás éppen a Salamon tornácának nevezett részen sétált, amikor a helyi zsidók az isteni mivoltáról kérdezgették. A diskurzus végül csaknem kövezésbe torkollt, ám Jézus valamiféle nem részletezett módon el tudott illanni az őt megölni kívánók kezei közül.

A hanuka ünnepének tehát annak ellenére nagy jelentősége van a Bibliát követő hívők körében, hogy az nem tartozik a klasszikus, ószövetségi ünnepek közé. Miközben tehát a kereszténység – nagyon is helyesen – megemlékezik a világtörténelem legfontosabb eseményéről, a Messiás emberként történő megszületéséről, érdemes feleleveníteni azokat a történelmi eseményeket és tanulságokat, amelyek a templomszentelés ünnepéhez kapcsolódnak.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!