Viktor Frankl bécsi pszichiáter, holokauszt-túlélő, a logoterápia megalkotója egyik utolsó tévéinterjújában beszélt arról, hogy már a 90-es évek során is kiugróan magas volt az amerikai fiatalok körében a belső ürességet megélők száma: 81 százalékuk számolt be céltalanságról, unalomról, tehetetlenségről, döntésképtelenségről, önállótlanságról. Az idős pszichiáter saját túlélési technikája alapján létezésük értelmének megtalálását tartotta a dekadens állapotuk ellenszerének.
Meglátása szerint a jóléti társadalmak boldogságfogalma a késztetések, vágyak folyamatos, instant kielégítésére épül – kivéve egyetlent: az élet értelme iránti igényünket. A fogyasztói társadalmak bár folyamatosan igényeket hoznak létre bennünk, hiszen lassan a nap 24 órájában hirdetésekkel, tartalmakkal, termékekkel bombáznak bennünket a digitális vizuális térben, de ezek az árucikkek és képsorok a lét értelme iránti igényünket soha nem fogják betölteni. Megmarad a krónikus űr a bensőnkben. Ezt az állapotot a célért való folyamatos, elnyomott kiáltásként jellemezte.
Úgy tartotta, az ember létezésének feltétele nem a gyönyörszerzés, a kielégülés, hanem ennek a felsőbb célnak a megtalálása. Ugyanis kizárólag ennek a bizonyos célnak a tudatában fogunk tudni szembenézni és megküzdeni az élet mindennapos harcaival, kihívásaival. Ennek a célnak az ismeretében képesek vagyunk a szenvedést is vállalni, sőt áldozatokat hozni, kibírni a feszültséget, stresszt bizonyos mértékig.
2026.05.29. (XXX/22)
