Eredetileg az évente sorra kerülő klub-vb a nagyfiúk játékának számított: minden télen a különböző kontinensek bajnokcsapatai mérték össze erejüket. A kezdeményezés nem produkált túl változatos eredményeket: az európai nagycsapatok dominanciája igen egyhangúvá tette a versenyt, így a torna egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek.
Látva az érdektelenséget (és még inkább a nem túl vaskos bevételt), a FIFA elnöksége jobbnak látta újragondolni az ötletet. Az alig néhány csapatot foglalkoztató tornát végül egy 24 fős bajnoksággá gyúrták át.
Az új formációt már 2019-ben megvalósították volna, azonban a Covid-járvány keresztülhúzta a labdarúgó-szövetség számításait. Így a klub-vb jelenlegi formája valójában egy elhalogatott kísérlet eredménye – annyi különbséggel, hogy közben további nyolc csapatnak adtak helyet az összeállításban.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »