A 15. században az újkor már türelmetlenül kopogtatott a történelem ajtaján. 1453-ban, Konstantinápoly elestével a Földközi-tenger keleti partja is az Oszmán Birodalom ellenőrzése alá került, a magas vámokat kivető birodalom pedig ellehetetlenítette a kereskedelmet Európa és a mesésen gazdag Távol-Kelet között. Addigra pedig Európa bohó aranyifjú módjára már kissé túlköltekezte magát…
Pár évtizeddel később, 1492-ben elesett Granada, a nyugat-európai muszlimok utolsó végvára, és a spanyol reconquista sikerrel zárult – a keresztes hadjáratok utórezgése ez. Az eredmény: a de facto egységes Spanyolország megszületése a „katolikus királyokként” emlegetett II. Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella uralma alatt.
Ha mindez önmagában nem lett volna kellően nyugtalanító a rivális Portugália számára, ugyanebben az évben érkeztek meg az első hírek arról, hogy Kolumbusz Kristóf (aki a spanyol uralkodópár támogatását élvezte) sikeres expedíciót vezetett nyugatra. Ekkoriban még korántsem volt nyilvánvaló, hogy a genovai születésű hajós új kontinensre bukkant, így a portugál udvar lépéskényszerbe került.
2025.01.17. (XXIX/3)
