A baptista Kendrick testvérpár filmjei nagyrészt ilyenek. Nulla vallásos áhítat, viszont „földhöz ragadt” történetek és elképesztő emberismeret. Ezt szeretjük a munkáikban, na és ahogy témánként sorra beszkennelik az amerikai (és vele a nyugati) társadalom nyűgjeit: főként a kapcsolatok válságait.
Kétféle iránya van ennek: a vízszintes (emberi) és a függőleges (ember és Isten közötti) kommunikáció. Mindkettő megkophat, eróziótól sérülhet. Ám a pontos diagnózis felállítása után Kendrickéknél mindig jön a nagy fordulat (a deus ex machina), ami nem holmi szirupos átlényegülés, érzelmi turbulencia, hanem a történet jól felépített fordulópontja: a főhős gyökeres megváltozása, sőt kicserélődése. A „vak voltam, de most látok” állapotváltozás. E folyamatot aztán továbbkísérik, hiszen a Megváltó elfogadása a kezdet; utána jön az igazi élet a sokféle hátterű és élethelyzetű szereplők sorsában.
Az alkotópáros legutóbbi filmje, A lélekkovács (eredetiben: A kovácsműhely, 2024) több régi témájuk metszete. A családját elhagyó apa okozta sebeket már az Overcomer (2019), a kitartó imádkozás hatalmát a War Room (2015), a férfiak értékalapú szövetségét pedig a Courageous (2011) is bemutatta. E mostani történetben ezek mind helyet kapnak. És még valami: a szorgalom, a munka és a megbízhatóság hármasa, aminek van köze a kereszténységhez – már ha nem csak „papíralapú” változatra gondolunk. Hanem az életmódra. Egy útra, amelyen járni lehet.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »