Mióta dolgozol nevelőszülőként?
18 éve vagyok nevelőszülő, eddig 39 gyermeknek nyújtottunk a családommal hosszabb-rövidebb időre otthont. A munkám során szembesültem vele, hogy a szakellátásban élő gyermekek óriási hátránnyal indulnak az életben. Aztán a hosszú évek alatt rájöttem, hogy ez a hátrány akkor is megvan, ha csecsemőként kapjuk meg őket, és a mi családunk első perctől gondozza és neveli őket. 2005-ben férjemmel együtt végeztük el a nevelőszülői képzést. Háromgyermekes anyukaként azt gondoltam, semmi újat nem fogok tanulni, de tévedtem. Mai napig támaszkodhatok az akkor tanultakra. Három saját fiúgyermekünk született, az ő nevelésük nem okozott problémát. Viszont nagyon meglepődtünk, amikor az első testvérpárt hazavittük. Tündérbogyóként jellemezték a lányokat, akiket megkaptam. Két hónapig látogattuk őket a csecsemőotthonban, barátkoztunk egymással, mielőtt hazavihettük őket. Mindössze 1,5 és 2,5 évesek voltak.
Marikát hallgatva újra szembesülünk, hogy a segítő szakma egy végtelenül önzetlen emberi magatartással társul. Itt a fókusz a gyerekek sorsának jobb irányba terelése, néha erőn felül. Sokan ismerik a mondást, hogy aki egy embert megment, az egy világot mentett meg, Marikáék ebben alkotnak nagyszerűt. Marika munkáját ismerve megérthetjük azt, amikor a hivatástudat az ember legmélyebb lényegéből táplálkozik, ha fizikailag el is fárad, akkor is van hajtóerő, és megújulva folytatja nehéz sorsú gyermekek befogadását. Nála mindenki egyenlő, származástól függetlenül, csak az embert látja, és legjobb tudása szerint alkot köréjük egy olyan világot, hogy meggyógyulva mehet tovább a fiatal.