hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így forgatták fel az influenszerek a választásokat szerte Európában
A YouTube-ról a parlamentbe
Így forgatták fel az influenszerek a választásokat szerte Európában

Niko Omilana brit youtuber, a londoni polgármesteri és az általános parlamenti választáson is indult.(Forrás: Instagram / Niko)

2024. 07. 18.
Az európai parlamenti választásokon az is kiderült, hogy párt, sőt politikai program nélkül is lehet ma mandátumot szerezni. Elég a közösségi médiát hatékonyan használni.

Ciprus hat európai parlamenti helyének egyikét egy 24 éves YouTube és TikTok „prankster” csípte meg. Fidiasz Panajiotou a szavazatok 19,4 százalékát szerezte meg – úgy, hogy egyetlen párt sem állt mögötte, és nem készített programot. Ezzel a harmadik helyen végzett; valójában csak két százalékponttal maradt el a két nagy párt egyikétől, a Progresszív Munkáspárttól (AKEL). Független jelöltnek korábban soha nem sikerült ilyen eredményt elérni, különösen nem úgy, hogy nem költött kampányra: óriásplakátok és reklámok helyett csak annyit tett, hogy naponta bejelentkezett a YouTube-on. Azt mondja, képviselőként is a közösségi média lesz a „legnagyobb fegyvere”.

A harsányan apolitikus Fidiasszal ellentétben a spanyol Alvise Pérez határozott politikai állásfoglalásának köszönhetően lett sztár az Instagramon és a Telegramon. Bevándorlás- és korrupcióellenes nézeteivel hazája 61 európai parlamenti mandátumból háromhoz elég szavazatot tudott begyűjteni. „Egy paradicsommal teli láda több papírmunka után hagyhatja el a gazdaságot, mint amennyi egy illegális bevándorlónak az országba való belépéshez szükséges” – mondta Alvise a helyeslő tömegnek, miután a spanyolországi szavazatok több mint 4 százalékát megnyerte, valószínűleg a jobboldali Vox párttól szipkázva el szavazatokat (amely így hat EP-mandátumot szerzett).

A két eset kapcsán Steven Forti, a Barcelonai Egyetem történészprofesszora azt nyilatkozta az AP-nek, hogy „ez nem pusztán egy spanyol jelenség, vagy nem csak egy ciprusi youtuberről szól”. Korábban is volt arra példa, hogy nem ortodox jelöltek győzelmét a körülöttük kialakult „digitális szubkultúrák” segítették: ilyen volt Donald Trump felemelkedése 2016-ban, vagy a 2023-ban megválasztott Javier Milei argentin elnöké. Az újabb típusú, videóalapú digitális platformok, mint a TikTok és az Instagram Forti szerint lehetővé teszik, hogy nagyon gyorsan terjedjenek és elfogadottá váljanak vélemények.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!